Tovább tart Márki-Zay Péter antiszemita botránya, miután a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje vasárnap arról beszélt, hogy „a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”. Breuer Péter, a Heti TV igazgatója szerint Márki-Zaynak nincs helye a közéletben, m...

Breuer Péter, a Heti TV igazgatója szerint Márki-Zaynak nincs helye a közéletben, míg Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke hajmeresztőnek nevezte a hódmezővásárhelyi polgármester által elmondottakat.

2010 előtt a piac liberalizációjának jegyében a baloldal eladta a hazai közműcégeket, szétverte a feldolgozóiparunkat fizetőssé tette az egészségügyet. Az eredmény nem lett más, mint eszméletlen…

Ma kiderült, hogy a baloldal választott vezetője, Márki-Zay Péter nem csak a rezsicsökkentést, a minimálbért és a 13. havi nyugdíjat törölné el, nem csak a bevándorlókat engedné be Magyarországra,…

WORKSHOP A KÖZPONTBAN

Mi várható az Európai Unióban a 2022-es év első felében a francia elnökség alatt? -
Európai politikai fejlemények a hazai országgyűlési választások tükrében.

2022. január 1-jén…

A pandémiából való kilábalásból továbbra is az erős infláción keresztül vezet az út - OecoGlobus

Az új típusú koronavírus-járványt követően az iparágak szinte mindegyike megtapasztalja a fokozódó…

Érdemes lesz nézni ma is a Pesti Riportert, mert jön hozzánk Mohács polgármestere Pávkovics Gábor és Rosta Endre barátom, aki a Busójárás egyik fő szervezője. Beszélgetünk a Busójárás történelméről és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média