Páros lábbal szálltak bele Bidenbe a liberálisok!

Most két liberális politikai elemző írását ismertetem, akik nagyon élesen bírálták Joe Biden teljesen elhibázott külpolitikáját. Mindez világosan mutatja, hogy az Egyesült Államokban egyre nagyobb a felháborodás az elnök politikája miatt, és ezért nem lehet kizárni, hogy a 2022-es félidős választásokat követően távozik majd a hivatalából. A szerzők minden állításával természetesen nem értek egyet, de mindenképpen érdemes elgondolkozni az általuk felvetett dolgokon.

Ezért Biden a felelős!

Jövőre lesz 50 éve, hogy Richard Nixon amerikai elnök Kínába utazott, hogy találkozzon a Kínai Kommunista Párt elnökével, Mao Ce-tunggal és Csou-en Laj kínai miniszterelnökkel. Ez jelentős lépés volt a kapcsolatok helyreállítása felé a két ország között az évtizedekig tartó elhidegülés és ellenségeskedés után. Fél évszázaddal később az általuk elindított fejlődés szinte teljesen meghiúsult, és ezért Joe Biden amerikai elnök legalább részben felelős - mindezt Andrew Sheng és Xiao Geng liberális politikai elemzők állapították meg legújabb elemzésükben.

Úgy látják, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti ideológiai különbségek 1972-ben nem is lehettek volna élesebbek. Mindezek ellenére mindkét fél felismerte az enyhülés hatalmas előnyeit. A Szovjetunió elszigetelésével meggyorsították a hidegháború végét. Azzal pedig, hogy lehetővé tették Kína számára, hogy a békés gazdasági fejlődésre összpontosítson, évtizedekre megerősítették a globális gazdasági fellendülést.

A hatalmas létszámú munkaerőnek és a bőséges földterületnek köszönhetően Kína a gyártás világközpontjává vált, lehetővé téve a nemzetközi cégek számára, hogy csökkentsék termelési költségeiket, és megfizethetőbb árukat szállítsanak a fogyasztóknak. Idővel a kínai jövedelmek nőttek, és az alacsony költségű termelés máshová kezdett vándorolni. Kína gazdasági fejlődése - különösen a hatalmas belföldi piacról érkező növekvő kereslet - azonban továbbra is a világ többi részének javára vált - állapította meg a két elemző. Az 1980-tól 2007-ig tartó világgazdasági fellendülést nagyrészt a kínai gazdaság szédületes növekedése táplálta, és ebből természetesen az Egyesült Államok is sokat profitált.

Amerikai stratégiai hibák

Sheng és Geng szerint azonban az USA több stratégiai hibát is elkövetett. A hidegháború vége példátlan lehetőséget adott az országnak arra, hogy a világrendet az új kihívások mentén korszerűsítse. Az Egyesült Államok azonban elszalasztotta ezt a lehetőséget, és ehelyett 8 billió dollárt a terrorizmus elleni háborúra fordított. Az akció azonban hibásan volt megtervezve és kudarcot vallott a gyakorlatban - tették hozzá.

Ezzel párhuzamosan az USA nem tudott alkalmazkodni a változó világgazdasághoz. Amikor amerikaiak milliói veszítették el az állásaikat a feldolgozóiparban, akkor különösen a Kínával való kereskedelmet okolták, holott a technológia sokkal nagyobb szerepet játszott ebben. A középosztály jövedelmének csökkenése és az egyenlőtlenségek növekedése tovább fokozta az elégedetlenséget - olvasható az elemzésben.

A 2008-as pénzügyi válság ezeket a búvópatakként jelenlévő folyamatokat csak felerősítette. Azon túl, hogy a válság rávilágított a kormány teljes kudarcára a pénzügyi szektor kordában tartásában, megmutatta, hogy Amerika pozíciója a világgazdasági élén többé már nem támadhatatlan. Míg az Egyesült Államok váltotta ki a válságot és szenvedett a recessziótól, addig Kínában a növekedés soha nem csökkent 6 százalék alá, és az ország 2009-es hatalmas gazdaságélénkítő csomagja a nyersanyagárak felhajtásával hozzájárult a globális fellendüléshez.

A liberális elemzők szerint Donald Trump 2016-ban úgy nyerte meg a Fehér Házat, hogy megérezte a választók növekvő félelmeit és frusztrációit. Az amerikai elsőbbség elvesztését egzisztenciális fenyegetésként állította be, amelyért Kína a felelős. Trump azonban távolról sem "tette újra naggyá Amerikát", hanem tovább rontotta az ország globális tekintélyét azáltal, hogy felhagyott a kötelezettségvállalásokkal, elidegenítette a szövetségeseket, és nem tudott semmi olyat kidolgozni, ami a közös kihívások kezelésének koherens stratégiájához közelített volna - tették hozzá.

Biden elhalasztott lehetősége

Trump azonban aligha volt egyedül azzal, hogy Kínát komoly fenyegetésnek tekintette, amelyet meg kell fékezni. Ez a Biden-kormányzat alatt vált világossá, amely - annak ellenére, hogy Trump számos más politikáját megváltoztatta - továbbra is keményen fellép Kínával szemben, sőt, megpróbálja létrehozni a demokráciák koalícióját annak megfékezésére. Bidennek lehetősége lett volna arra, hogy konstruktívan együttműködjön Kínával és Oroszországgal, és kitalálja hogyan lehet kezelni egy többpólusú világot. Ahelyett, hogy ezt megragadta volna ezt a lehetőséget, azt az érzést alakította ki, hogy a világ országainak esetleg oldalt kell választaniuk az USA-Kína rivalizálásban - vélik a liberális elemzők.

Biden könnyen megtapasztalhatja, hogy ez a megközelítés nem vezet teljesen kedvező eredményre. Még az európai hatalmak is enyhébb hangot ütöttek meg Kínával szemben - amellyel létfontosságú gazdasági kapcsolatokat ápolnak -, és kifejezték azon óhajukat, hogy kerüljék a túlzottan militarizált stratégiát - olvasható az elemzésben. Akár tetszik az USA-nak, akár nem, a többpólusú világrend már itt van. Amint azt a harvardi Belfer Center nemrégiben készült tanulmányai mutatják, Kína gyorsan felzárkózik az USA-hoz a technológia és a katonai képességek tekintetében, bár az USA még mindig vezet a pénzügyek, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a globális tehetségekhez való hozzáférés terén.

Egyre nagyobb van bajban Amerika

Ráadásul a hidegháború idejétől eltérően a vezető globális hatalmak - különösen az USA és Kína - gazdasági szempontból egyenrangúak. A Szovjetunió GDP-je 1977-ben érte el az USA GDP-jének 60 százalékét, miközben a GDP 15-17 százalékét költötte védelemre - ami háromszorosa volt az amerikai aránynak -, az egy főre jutó jövedelme mindössze fele volt az amerikaiénak. Ezzel szemben Kína és Oroszország együttesen az USA GDP-jének mintegy 77 százalékét adja folyó dollárban kifejezve, vásárlóerő-paritáson számolva pedig 137 százalékét. Ráadásul az Egyesült Államokat egyre jobban nyomasztja az államadósság mértéke, amely 29,2 billió dollárra duzzadt. A GDP 122 százalékéval az amerikai adósság GDP-hez viszonyított aránya meghaladja a második világháborús csúcsot, amikor GDP 119 százalékét tette ki - zárult a liberális elemzők írása.