Már most választási csalást emleget Majtényi László és Németh Péter, pedig a köztársasági elnök még ki sem írta a voksolás időpontját!

A két megmondóember nagyot ment, bár a valóságot megint nem sikerült eltalálniuk! 👈👈👈

Kommentben olvashatják kollégám, Horváth K. József írását a Mandiner oldalán!

Azért annak megvan a diszkrét bája, hogy ilyen képtelenségek terjednek a nyugati haladárok legfelsőbb köreiben, nyilvánosan.

Az már csak hab a tortán, hogy a hazai ellenzék rettentően objektív…

Miért FOGYOTT EL a britek türelme? 10 éve támadás alatt áll Európa?
Európa forrong, Londonban több százezren tüntettek a migráció ellen. Úgy tűnik, hogy a nyugati világ is lassan ébredezik. Azok, akik 2015-ben még ünnepelve várták a migránsokat, most már láthatják,…

Mivel az elmúlt egy hónapban a legnagyobb libsi sikítást a Menczer Tamással készült közös képem váltotta ki, így kiteszek még egyet! Sírják teli a párnát!

Úgy tűnik a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson más adást néz, mint szavazói!

Már a népe is inkább Orbán Viktornak ad igazat a migráció kapcsán, semmint saját vezetőjének:

„De merem feltételezni,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média