Márki-Zay már nemcsak Orbán Viktort, hanem minden normális embert gyűlöl!

Egy hónapja ért véget a baloldali előválasztásnak nevezett cirkusz. Azt gondoltam, hogy a show-műsor végeztével a hatpárti baloldali összeborulás előáll valamilyen nagyívű programmal, és adott esetben képesek lesznek komoly kihívást intézni a Fidesz felé. Várakozásaim részben beigazolódtak: kezd összeállni egy nagyívű program, de azzal egyetlen jobboldali szavazót sem lehet megszólítani.

A nagyívű program legfőbb eleme, a gyűlölet. Ez a gyűlölet korábban is létezett már Orbán Viktor és a Fidesz vezető politikusainak az irányába, de most egy új elemmel bővült. Márki-Zay Péter vezetésével már nemcsak Orbán Viktor és a Fidesz a gyűlölet központi céltáblája, hanem mindenki, aki támogatja az illegális bevándorlás elleni szigorú fellépést, a rezsicsökkentést, a benzinárak 480 forinton való maximalizálását és kritikus Brüsszellel és Washingtonnal szemben.

Meglepő ez a mértéktelen gyűlölet, ami a Márki-Zay vezette baloldalból árad mindenki irányába, aki nem azt a nótát fújja, amit Brüsszel és Washington lediktál az élet szinte minden területén a nap 24 órájában. Azért is meglepő ez, mert teljesen kendőzetlenül nyilvánvaló lett, hogy a hazai baloldal és Márki-Zay csak olyan politikát tud majd folytatni, ami 100 százalékban megegyezik Brüsszel és Washington kívánalmainak. Az elmúlt hetekben Márki-Zay saját szavaival mondta el, hogy minden olyan magyar szavazó egy ostoba idióta, aki számára fontos a nemzetállami keretek megőrzése, a nemzeti gazdaságpolitika folytatása, és az eddig elért fontos kormányzati intézkedések megtartása.

Innentől kezdve két világ küzdelme zajlik: a baloldal a nyugati globalista elitek gyarmatává tenné Magyarországot, míg a jobboldal mindent elkövet, hogy ez ne történjen meg. Márki-Zay kimondta, hogy a gyarmatosítás során a gyűlölet legfőbb céltáblái már nemcsak azok, akik a szuverenista politikai közösséget vezetik, hanem mindenki, aki nem a Gyurcsány-listára voksol. Egyelőre még csak a céltáblái vagyunk a Márki-Zay-féle gyűlöletpolitikának, azonban a céltáblából hamar megsemmisítendő ellenség lehet. 2022-ben ennek is megálljt kell parancsolni!

Dávid Ferenc, a DK gazdasági szakértőjeként turnézó megmondóembere az ATV Start című műsor vendége volt. Idáig egészen hétköznapi a sztori, egy DK-ba igazolt balos politikus besétált egy balos tévé…

A Batthyány Lajos Alapítvány és a Drogkutató Intézet tisztelettel meghívja Önt a BLA|katedra programsorozat soron következő eseményére, amelynek címe:

Drogkutatás 2021

Bemutatkozik az…

Na, akkor most az van, hogy az előfárasztás során napi hét darab "Ezt nem hiszed el, mivel hergel Márki-Zay a DK-ellen" cikket jegyző NyugatiFake nem csupán azzal töltött el hosszú perceket, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média