Spanyolországot sem kíméli az…
Kiderült: a baloldal ellenzi, ha a magyaroknak több pénz marad a zsebében!
Hosszú idő után megszólalt Bokros Lajos, a baloldal valódi ideológiai és gazdaságpolitikai vezetője. Miért is állítom, hogy Bokrosnak komoly befolyása lenne ma is a baloldalon? Amikor baloldali kormány volt hatalmon Magyarországon, akkor szinte mindig hűen végrehajtották Bokros „jótanácsait”. Ez a végrehajtó sok esetben persze nem maga Bokros volt, de az "aktuális szakértő" mindig abból a szellemi körből került ki, ami teljes mértékben Bokros hatása alatt állt. Éppen ezért most is érdemes megnézni, hogy mit is javasol a Horn-kormány volt pénzügyminisztere:
„Többször megírtam már, hogy a 13. havi nyugdíj visszaépítése indokolatlan”.
„A minimálbér 200 ezer forintra emelése majdnem 20 százalékos, a garantált bérminimum 260 ezer forintra történő felhúzása pedig csaknem 19 százalékos növekedést jelent az idei évihez képest. Ezt a mértéktelenül eltúlzott emelést a termelékenység javulása távolról sem alapozza meg.”
„A 6 havi fegyverpénz odaígérése azt a benyomást kelti, hogy az önkényuralmi kormány ezzel kívánja megvásárolni a fegyveres testületeket arra az alkalomra, ha a demokratikus kormány a jogállamot visszaépíteni szándékozó intézkedései nyomán maga a Fidesz visz ki tömegeket az utcára.”
Akkor most, hogy mindenki megértse lefordítom Bokros szavait magyarra: a volt pénzügyminiszternek és a mögötte álló liberális-baloldali erőknek nem tetszik, ha a magyar dolgozóknak és nyugdíjasoknak jobb lesz az élete 2022-től. Nem gondolnám, hogy a magyar munkások nem érdemlik meg a több fizetést, és azt sem hiszem, hogy azok az idős emberek, akik egész életüket ledolgozták, ne érdemelnék meg a 13. havi nyugdíjat. De Bokros és a balliberálisok pont ellentétesen gondolják!
Mindezek mellett köszönetet kell mondanunk Bokrosnak és a mögötte álló erőknek, hogy nyíltan elmondták nekünk, mit gondolnak arról, mit érdemelnek a magyarok: több pénzt, nyugodt életet, és megbecsülést biztosan nem.
Jó tisztán látni!
Spanyolországot sem kíméli az…
MINT A TALAJVÍZ... TÖRÜNK FELFELÉ, CSAK FELFELÉ! 
Kevesebb mint öt nap alatt 20 ezer fölött a követők száma! Hálásan köszönöm a bizalmat, a sok like-ot, megosztást és kommentet! 🙏
Együtt hamarosan…
Sokan kérdezték tőlem az utóbbi napokban, hogy mi az oka annak, hogy Márki-Zay Péter kampánya ilyen csapnivaló. Miért támadja például ennyire a társadalomban 80 százalékos támogatottságnak örvendő…
"A levél lényege: mondjon véleményt a neves alkotmányjogász az ellenzék által tervezett alkotmányos puccsról."…
Ha Jakabon múlna a baloldalnak nem programja, hanem menüje lenne🧑
: rántott parizer és paprikás krumpli.
De Jakab csak Gyurcsány csicskája.