Nagyon megijedtek az Egyesült Államokban!

Egy ország hajóinak száma soha nem volt a tengeren való hatalmának egyetlen mércéje. Természetesen más tényezők is szerepet játszanak: a hajótípusok - tengeralattjárók, repülőgép-hordozók, rombolók -, a telepítésük módja, a szenzoraik kifinomultsága, valamint a fegyvereik hatótávolsága és ereje mind szerepet játszanak. A nyílt tengeren azonban a mennyiségnek is megvan a maga minősége, és az elmúlt évtizedekben az amerikai hajók száma összességében drámaian csökkent – olvasható a Foreig Policy (FP) legfrissebb elemzésében, amelyben az Egyesült Államok tengerészeti hatalmának csökkenése és a kínai erősödése miatt aggódnak.

A cikkből kiderül, hogy az 1980-as és 1990-es évek jelentették ennek a csökkenő tendenciának a kezdetét. Az amerikai kormány akkoriban csökkentette a kereskedelmi hajóépítő iparnak nyújtott támogatásokat, ami végül megnehezítette a nagyobb flotta építéséhez szükséges hajógyárak működését. A hidegháború végével a politikai döntéshozók egy lépéssel tovább mentek, és jelentősen csökkentették az amerikai haditengerészet finanszírozását is. Most, amikor a védelmi költségvetés stagnál vagy csökken, a védelmi minisztérium vezető tisztviselői a "divest to invest" stratégiát szorgalmazzák, amelynek értelmében a haditengerészetnek számos régebbi hajót kell leszerelnie, hogy felszabadítsa a forrásokat kevesebb, kifinomultabb és feltehetően hatékonyabb eszközök vásárlására.

Az FP szerint Kína eközben agresszívan bővíti haditengerészeti jelenlétét, és a becslések szerint a világ legnagyobb flottájával rendelkezik. Philip Davidson admirális, aki idén tavasszal történt nyugdíjazásáig az Egyesült Államok Indo-csendes-óceáni Parancsnokságát vezette, márciusban megjegyezte, hogy Kína a következő hat évben megszállhatja Tajvant, míg Michael Gilday admirális, a haditengerészeti műveletek főnöke azzal érvelt, hogy a haditengerészetnek fel kell gyorsítania a régebbi cirkálóinak és part menti harci hajóinak leszerelését, hogy pénzt szabadítson fel a jövőben kritikus fontosságú hajókra és fegyverekre.

A globális rivalizálás évszázadai azt mutatják, hogy egy ország hatalma - és annak hanyatlása - közvetlen kapcsolatban áll haditengerészeti és tengeri erőinek méretével és képességével. Az ókori Athénnak erős haditengerészete és nagy kereskedelmi flottája volt. Karthágó az i. e. harmadik században, Velence a 13. és 14. században, valamint a holland köztársaság a 16. és 17. században szintén kereskedelmi és haditengerészeti flottákat vetett be érdekei érvényesítésére és védelmére. Így tudták kis és közepes méretű nemzeteiket nagyhatalmakká alakítani. Később Nagy-Britannia, majd pedig az Egyesült Államok lett az óceánok ura.

Az FP szerint az Egyesült Államok jelenlegi haditengerészeti stratégiája túl kicsi flottát fog eredményezni ahhoz, hogy megvédje az ország globális érdekeit vagy megnyerje háborúit. Végső soron az amerikai hajóépítő bázis és a javítóműhelyek olyan mértékben elsorvadnak, hogy nem lesznek képesek kielégíteni az új hajók iránti keresletet, és nem lesznek képesek javításokat végezni, amikor a háború szinte elkerülhetetlenül bekövetkezik. Az elemzés szerint ennek megakadályozására a Kongresszusnak elegendő forrást kellene elkülönítenie egyrészt egy újabb, korszerűbb flotta hosszú távú biztosítására, másrészt a már meglévő haditengerészet fenntartására, amely fedezetet jelent a Kínából érkező valós és közvetlen fenyegetés ellen. Egy ilyen lépéshez a haditengerészet költségvetésének 3-5 százalékos éves növekedésére van szükség a belátható jövőben, ahogyan azt a kétpárti 2018-as nemzeti védelmi stratégiai bizottság javasolta.

Az FP elemzése szerint a 21. század harmadik évtizedében az Egyesült Államok nem hagyhatja figyelmen kívül a történelem tanulságait, nem ismételheti meg az előtte lévő tengeri hatalom - Nagy-Britannia - hibáit, és nem ringathatja magát abba a téves hitbe, hogy a jövőbe való befektetés miatt elidegenítheti magát, miközben Kína arra tör, hogy megelőzze. Nagyobb védelmi költségvetéssel kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi a tengeri hatalomra összpontosító nemzetbiztonsági stratégiát a növekvő fenyegetésekkel szemben. Az Egyesült Államoknak ismét fel kell ismernie - ahogy mások is tették előtte -, hogy a világ óceánjain a mennyiségnek megvan a maga minősége – zárul az elemzés.