Mi lesz az afgán kémekkel?
Sok afgán dolgozott külföldi titkosszolgálatoknak. Legtöbbjük nem tudott kijutni az országból. Itt van a mai írásom, amelyik velük foglalkozik.
Akkor most, hogy is van ez?
2015: „Egyszerűen mondom: Németország egy erős ország. Azzal kell nekimennünk ezeknek a dolgoknak, hogy már annyi mindent megoldottunk – ezt is megoldjuk! Megoldjuk, és ha valami az utunkba áll, akkor azt át kell hidalnunk, dolgoznunk kell rajta. A szövetség minden tőle telhetőt megtesz – a tartományokkal és a közösségekkel együtt –, hogy ezt véghezvigyük.”
2021: „Már eddig is nagyon sok afgán menekültet fogadtunk be, de azt hiszem, ki kell mondani, hogy ezt a kérdést másképp kell megközelítenünk.” „Afganisztánban a politikai tárgyalásokat elő kell előmozdítani” annak érdekében, hogy az ottaniak „lehetőség szerint békében" élhessenek." „Mi, Németország, természetesen nem tudjuk kompenzálni mindazt, ami Afganisztánban történik”. Hiszen nem minden problémát „oldhatunk meg az emberek befogadásával.”
Akkor most, hogy is van ez?
Mi lesz az afgán kémekkel?
Sok afgán dolgozott külföldi titkosszolgálatoknak. Legtöbbjük nem tudott kijutni az országból. Itt van a mai írásom, amelyik velük foglalkozik.
A magyar gazdaság már nyáron elérte a válság előtti szintet. Hihetetlen teljesítmény ez, ami azt bizonyítja, hogy a magyar oltási rendszernek, a sikeres válságkezelésnek és a szigorú…
20:00-tól Publi Cafe, Gav Duncan és A kopasz oszt, alias Filep Dávid társaságában!
Egy rendkívüli embert vesztettünk el. Egy olyan embert, akinek széleskörű műveltsége, munkabírása és hazaszeretete sok éven át szolgálta Magyarország ügyét.
Osztozunk a család fájdalmában, nyugodjon…
Ha egy nemzet nem őrzi, erősíti, éli meg kultúráját, akkor nehéz helyzetbe kerül, mert más országok ráerőltethetik sajátjukat, gazdasági befolyásra is használva azt.
Az elmúlt évtizedben 185…
Rekordmértékben nőtt a magyar gazdaság teljesítménye️A 17,9 %-os mutató a valaha mért legmagasabb negyedéves növekedésnek számít!
Verőfényes látogatás Küngösön!
Szabó Gergely polgármesterrel a település terveiről, fejlesztéseiről beszélgettünk.
Nincs sikeres Magyarország sikeres kistelepülések nélkül!
Küngös a jövőben is…
ÉÉÉÉs... még egy olimpikon-büszkeségünk. 👩🦽
Ma utazik Tokióba a XVI. paralimpiai játékokra dr. Mező Boglárka, kerekesszékes világbajnok vívónk, aki "civilben" a BRFK jogásza.
Bogi a 38 tagú magyar…
Figyelem!
Aki nem tudja, vagy már nem jól emlékszik, hogy milyen volt a Kádár-korszak, haladéktalanul tekintse meg az…