Kipukkadt a baloldal által futatott kamubotrány!

Kipukkadt az ellenzéki lufitéma, a kémszoftver-ügy: hiába mozdult meg az egész globális Soros-féle NGO-hálózat az Amnesty International vezetésével, jelentetett meg a Telex.hu-444-féle médiauniverzum napi 300 cikket a témában, az emberek nem ültek fel a kamubotránynak, a Momentum Mozgalom mai tiltakozása is teljes érdektelenségbe fulladt. Hat pontban a kémszoftver-ügyről:

1️⃣Két hete vasárnap a Telex.hu és a Direkt36 megírta az első cikkjét a kémszoftver-ügyben, amelyben lényegében azt állították mindféle bizonyíték nélkül, hogy a kormány ellenzéki újságírókat, politikusokat és üzletembereket hallgat le. Hétfőn is tucatnyi cikkel próbálták hergelni az embereket, szinte egész nap csak ezzel a témával foglalkozott az ellenzéki sajtó.

2️⃣Szemmel láthatóan azt remélték, hogy ezzel a bizonyítékok nélküli kamubotránnyal komoly támadást tudnak indítani a kormány ellen. Így minden erejüket beleadták: a migráció egyik főszervezőjének számító Soros-féle Amnesty International vezette projekten egy egész nemzetközi hálózat dolgozott, a hazai Soros-média is előre megírt cikkeket tárazott be.

3️⃣Ez már a sokadik olyan eset volt egyébként, amikor egy külföldről előkészített akciónak a magyarországi médiapartnere a Telex.hu volt. Úgy tűnik, hogy a 444 elvesztette a Soros-birodalmon belüli kitüntetett szerepét, a hálózat új kedvence már a Telex.hu. Aligha lehet véletlen, hogy az állítólagos megfigyelési ügyet robbantó, korábban a 444-re anyagokat szállító Direkt36 és a Telex.hu épp a médiahadjáratot megelőző napokban kötött partnerségi megállapodást.

4️⃣A botrány elmaradt, hiába volt ez a nagy hírverés, a választók szemmel láthatóan hiányolták a vádaskodások mögül a bizonyítékokat. De nem csak ők, hanem maguk az érintettek is: Bánáti János, a Direkt36 által hírbe hozott ügyvéd azt nyilatkozta például az ATV-nek, hogy nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat, ráadásul a Direkt36-on és a Telex.hu-n megjelent állításokra semmiféle bizonyíték nincsen.

5️⃣Jól bizonyítja, hogy a Soros-féle szervezetek által indított kémszoftver-ügy csupán egy lufitéma volt, ami hamar kipukkadt, hogy a Momentum Mozgalom által mára meghirdetett tiltakozáson csupán pár száz ember lézengett. Ha az emberek szerint valódi botrány lenne, akkor több ezren, akár tízezren vennének részt egy ilyen tiltakozáson.

6️⃣Hiába ír tehát már a külföldi szálakon mozgatott Direkt36 és Telex.hu további cikkeket a témában, ennek az ügynek már vége van, nem várható érdemi politikai esemény ezzel kapcsolatosan. Az embereket sokkal inkább érdekli a gyermekvédelmi törvény ügye és az azzal kapcsolatos népszavazás, ami valóban érinti őket, hiszen arról dönthetnek, hogy ki szólhat bele a jövőben a gyermekük nevelésébe. De szintén erősen érdekli az embereket a Cseh Katalin körül kialakult botrány, hiszen ott valódi bizonyítékok kerültek elő a momentumos politikus kérdéseket felvető meggazdagodásáról.

Önkéntes tűzoltó egyesületek és létesítményi tűzoltóságok tagjai vesznek részt azon a negyvenórás tűzoltó tanfolyamon, amelyet a napokban tartanak Nyíregyházán.
Az alapképzés keretében összesen…

Ez a Soros-kampány hamar kifulladt.

Még ezer ember sem volt kíváncsi a Soros-hálózat által kitalált és propagált kamu kémszoftver-ügy miatti tüntetésre.

Jól jegyezzétek meg: ha 1000 hazugsággal…

Álhírgyártók! Lehet megosztani a 20 éve bezárt román kórházak képeit, azokat magyar egészségügyi intézményeknek kiadva...
👉A magyar egészségügy közben fejlődik! (lista a cikk végén!)

Videó: https://www…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média