Hát ez gyorsan ment!

Az árulót - aki egy hátsósoros senkiből a feleségének és gyermekeinek anyjának lehallgatása, megzsarolása majd elárulása révén került a rivaldafénybe- most a 2022-es Sorosista kampánycsapat próbálja felépíteni és játékban tartani.
A recept, a célok ugyanazok, csak a szereplő változott
👉hatalomra juttatni egy bábot, aki majd gátlástalanul kiszolgálja a háború, gender es bevándorláspárti globalista erőket.
Aki ugyanúgy kiszolgáltatja az országot a globalista erőknek, ahogy azt az összes baloldali kormány tette, eladva gyárat, földet a melósok feje fölül, talpuk alól, ahogy azt a 90-es években tették a szüleimmel es az egész nemzedékükkel.
Ezt nem fogjuk engedni
Sem Magyar Péterrel, sem mással nem térhetnek vissza a 90-es évek vagy a Gyurcsány korszak és sem Ukrajnáért, sem az amerikai fegyverlobbi érdekeiért nem engedjük lerombolni Magyarországot

A képen látható ónémet férfi molesztált egy KISLÁNYT a németországi Essenben, majd meg is örökítette a történteket.

Kérdezem a balosokat: ilyenek ellen is véd az isztambuli egyezmény? Mert a…

A demokrácia, a közéletben való részvétel és a véleménynyilvánítás szabadságának legfőbb ellensége az olyan ideológiai alapú gondolkodás, amelyet nem érdekel az igazság.

👉Mi magyarok ennek nem csupán…

VÉGE az energiaitalnak?
Betilthatják az energiaitalt.
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média