Vannak még egyáltalán franciák?!

Nos, ha csupán a zsebekben lapuló útlevél felirata biztosítja (illetve nem biztosítja) az absztrakció legmagasabb fokát, egy nemzethez tartozás eszményét, akkor kétségkívül vannak.

Ám ha egy papírnál kicsit több kell, hogy a kollektív tudat részei legyünk, mondjuk úgy ahogy Erik Zemour saját Franciaország élményét leírta:

“Tudtam, hol akarok élni, kivel akarok élni és hogyan akarok élni. Gyermeki elkápráztatott szememben a Franciaország szó mindenféle tűztől tündökölt: történelem, irodalom, politika, háború, szerelem összegyűjtve és átalakítva ugyanazon szent fény, életművészet és a halni tudás művészete által; ugyanazon nagyság tapasztalható még a kudarcokban is, ugyanazon modor még a legocsmányabb magatartásban is.

Gyermekkoromtól fogva megértettem, hogy Franciaország egy hősökből és írókból álló rendkívüli ország, ahol a hősök íróknak tartják, az írók viszont hősöknek álmodják magukat. Később Braudeltől megtanultam, hogy vannak olyan franciák, akik dolgoznak, termelnek, létrehoznak, eladnak, vesznek és együttműködnek „a gazdasági világgal”. Le Roy Ladurie és más történészek megmutatták, hogy léteznek olyanok is – különösen a parasztok –, akik szántanak, tenyésztenek, szenvednek. Philippe Ariès felvilágosított, hogy vannak elkényeztetett és elhagyott gyerekek is. De Franciaország az a kivételes ország volt…”

Igen egy kivételes ország, ahogy minden nép és ország a maga módján kivételes a tagjainak és lakóinak szemében, amelynek hagyományai és szokásai vannak, amelynek történetei és történelme van.
Ezt adják fel lustaságból, félelemből, konformizmusból a franciák és az árulásuk zsoldja a magány.

Te🫵soha ne tedd ezt️ Mindig legyél büszke és állj ki a hazádért és a nemzetedért- legközelebb júniusban️
És hidd el, soha nem leszel egyedül!
Júniusban is hajrá Magyarország️Hajrá magyarok️