A Sorosista, német akcentussal beszélő lengyel kormány máris jelentkezett az ágyútöltelék szerepére.

A lengyel védelmi védelmi miniszter megdöbbentő kijelentése: “Háborúra készülünk Oroszországgal”, nem más mint emberáldozat felajánlása a progresszió “isteneinek”, akik hatalomba segítették őket.

Az olyan “isteneknek”, akik már üzentek a “prófétaikon” keresztül:

“mellesleg a kelet-európai emberek, mint erőforrás és a NATO technikai képességeinek kombinációja, nagymértékben növelnék a partnerség katonai potenciálját, mert csökkentenék a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak. Ez egy életképes alternatíva a fenyegető világzavarral szemben” (Soros György)

Lengyelország progresszív kormánya pedig úgy tűnik -hűen a hagyományos lengyel önsorsrontó politikához - megteszi, amit a progresszió, a dollárbaloldal elvár tőle: segít tovább szítani és égni az orosz-ukrán háborút, de ha kell egész Közép-Kelet-Európát is magával rántja.

A jó hir az, hogy mi még dönthetünk másként is

Júniusban az EP és ÖK választás erről fog szólni

"Tehát Orbán olyan magányos, annyira el van szigetelve, hogy a balos amerikai kampányguruk napszámban hajigálják rá a sarat, nehogy még népszerűbb legyen konzervatív körökben. Ám hiába minden, máris…

A VILÁG LEGALJASABB ESZKÖZE #shorts #bilincs #autó #közlekedés #vezetés #kerékbilincs #kresz
A VILÁG LEGALJASABB ESZKÖZE #shorts #bilincs #autó #közlekedés #vezetés #kerékbilincs #kresz #parkolás #büntetés

Nincs annál szánalmasabb, amikor a pdofilmosdató, genderpropagandista balosok, akik az elejétől támadják a gyermekvédelmi törvényt, ebben a témában megpróbálnak erősködni... Itt egy kis emlékeztető…

Szép jó reggelt!

Milliárdos lakásvásárlásaikkal próbálják elrejteni Gyurcsányék a múltjukat.. A zsidó családtól rabolt Szemlőhegyi villa mellé, Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára, valamint a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média