A Hercegek kora jön?!

Három dolgot szögezzünk le
1️⃣a közel-keleti és afrikai bevándorlók nem azért jönnek nyugat-európai országokba, mert idővel és szorgos, kitartó munkával franciákká, németekké, hollandokká akarnának válni,
2️⃣viszont ugyanők nem akarnak kimaradni a jóléti állam nagyvonalú támogatási rendszeréből
3️⃣ugyanúgy fogyasztani akarnak (végre), mint az őslakók, de ezt a maguk módján szeretnék megtenni (ismerős a Gucci stb boltokban a lefátyolozott nők kissé morbid látványa ugye?)

Szóval adott lesz egy őslakos és egy muszlim enkláve, amelynek sem nyelvi, sem történelmi, sem szokásjogi, sem kulturális közös metszéspontja nincs; az egyetlen ami közös bennük az a mérhetetlen vágy a fogyasztás iránt!

Fogyasztani minden áron!- ez még a kalifatus megteremtésénél is nagyobb es valljuk be emberibb, kézzelfoghatóbb vágy; ez működteti a liberális társadalmakat és gyorsan megfertőz bárkit.

Fogyasztásra leginkább a stabil társadalmak, illetve ezek polgárai képesek 👉ezért egyszerűen nem éri meg egyik enklávenak sem - bármennyire is gyűlölik, lenézik, barbárnak vagy hitetlennek tartják a másikat - törésre vinni a dolgot, ugyanakkor az elit által kiüresített demokrácia nem tudja garantálni azt sem, hogy ne essenek újra és újra egymásnak (lásd Franciaország: “megyünk fehéreket ölni”).

Ekkor jönnek A Hercegek☝️, akik , “demokratikus bonyodalmak” nélkül, egyensúlyozva a két nagy csoport közt, biztosítják a fogyasztás szabadságát, a személy és vagyonbiztonságot

Mindenki jól jár:
👉 A Herceg uralkodik
👉a fogyasztói csoportok egyformán fogyasztanak, ám a saját szabályaik szerint élnek

Ez lesz a vége a fogyasztás és a bevándorlás perverz kapcsolatának.

Nagy képmutató környezetszennyezőnk Taylor Swift is, akinek karbonlábnyoma akkora, mint fél Budapesté, kis túlzással
a vécére is privát jettel jár, ezzel többezer tonna kerozint égetve el,
cserébe…

Megkérdeztem a németeket, hogy működnek-e a szankciók?!
Teljesen kiborultak.
Elviselhetetlennek tartják a szankciók miatti magas árakat.
A gazdák már utcára is vonultak és addig tüntetnek ameddig nem…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média