Birodalmak bukása

A Római Birodalom mindennel rendelkezett, ami messze a barbárok fölé emelte
👉a kor legszervezettebb, kiképzett és felszerelt állandó hadserege
👉kifinomult művészet
👉Fejlett közigazgatás és jogrendszer
👉terület és népesség

És még ezeknek a hatalmas erőforrásoknak és előnyöknek a birtokában sem tudta megőrizni előbb a területi egységét, majd maga az állam hullott szét.
Erőforrásait felzabálta a túlköltekezés: had- és hivatalnoksereg; belpolitikáját fogva tartotta a hadsereg.
A mi, még létre sem jött európai birodalmunknak ugyan hadserege nincs, ám a bürokrácia, hasonlóan Rómához, burjánzik és a központ döntéseire komoly befolyással vannak a transznacionális cégek, pénzügyi rendszerek és a beözönlő bevándorlók kulturális szervezetei, amelyek feladata a kulturális-vallási összetartozás alapján szerveződő tömegek erejét politikai cselekvéssé alakítani.
👉Hadsereg helyett bevándorlók.
👉Hadvezérek helyett bürokraták, baloldali politikusok, és “globális vezetők”.
Itt tartunk most.
2024-ben ezt kell megállítanunk

🫵Jobb később, mint soha. Egyvalamit tisztázzunk, ezek a pénzek nekünk járnak. Annak ténye, hogy a források visszatartását a politikai zsarolás eszközeként használja ellenünk Brüsszel szégyen.
🫵Várjuk…

Szilágyi Ákos a 2006. októberében történtekre való megemlékezésre tervezett emlékműről pár percben.

Új év, új kémények!

Most már ők is hozzánk tartoznak!
Januárban összesen 8️⃣0️⃣település került át a katasztrófavédelem kéményseprőipari ellátási területéhez.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tizenöt,…

Már több mint 1 millióan kitöltötték a Nemzeti Konzultációt. Jó, hogy minket, magyarokat megkérdeznek a gyermekvédelemről, Ukrajna EU-tagságáról, és a migrációról. Állítsuk meg Brüsszel ámokfutását!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média