Furcsa érzések lesznek úrrá rajtam, amikor Donáth Anna nagy megfejtését olvasom, miszerint Budapestről nem lehet leváltani a rendszert. A káderdűlő pártocskái méltóképpen ápolják azt a kommunista hagyományt, hogy társadalmi támogatás nélkül akarnak rendszereket alakítani.
🫵Kedves Anna! Érdemes lenne a testtartást megváltoztatni, hiszen a lényeg nem az, hogy Budapestről le lehet-e váltani a Fideszt, hanem az, hogy az emberek, a választók nélkül egy demokráciában biztosan nem lehetséges semmi. Magyarország pedig szemmel láthatóan ezen érvelés szerint is demokrácia.
Donáth hiába próbálja a fővárost szembeállítani a vidékkel, de a valóság, hogy a Momentumnak még a Závecz szerint sincsen több, mint 13 százaléka, sőt a legerősebb párt Budapesten is a Fidesz.
🫵Az elitista politikai gondolkodást persze örökül kapták a káderdűlőn. Ezeknek a posztkommunista, ex -SZDSZ hangulatú érveléseknek valahol mindig az a vége, hogy valójában a lakosságot kellene leváltani, mert józan ember önszántából nem ad ennek a csapat semmirekellőnek bizalmat.
️Hányszor mondjuk el kétharmaddal, hogy végre ti is megértsétek?
🫵Itt az idő, hogy végre eltűnjetek a hazai közéletből!

🫵Orbán Viktor vétója rávilágít arra, hogy ő az egyetlen kormányfő Európában, aki az embereket képviseli Brüsszelben a globalista elittel szemben.
🫵Ha azt gondolod, hogy egyedül megyünk a szembesávba,…

Dobrev Klárának csak azon jár az esze. Igen, azon!

Ugyanis Gyurcsány Ferenc kedvese, kipihenvén az Apró szilveszteri bulit, szinte azonnal is posztolt a Facebookra:

Meg kell dönteni az Orbán-rendszert!

Ukrán városok folyamatos rakétázás alatt állnak.
Ez a háború már teljesen értelmetlen. Brutálisan sok az áldozat, rengetegen elmenekültek, egyre fiatalabbakat kényszerítenek a frontra. Milliók árvák,…

Néhány példa arra miér' NE hallgassunk jópofáskodó fel-és kibérelhető frusztrált
netes influenszerekre politikai témákban

A Tibi atya alias Tóth Máté asszem visszament alkesz mémeket gyártani, és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média