A vidék meg nem kér a progresszióból.

A magányos tömegember pártja vidékre menne, de minek.

A nagyváros magányos a emberével - aki nem ismeri a szomszédait, barátai nincsenek, legfeljebb ismerősei, életének nagy részében, leszámítva a fiatalkorát, amikor féktelenségében néhányan osztoznak, egyedül él és végül egyedül is hal meg - szemben vidéken még eleven közösségek vannak, akik ismerik és segítik egymást; olyan emberek, akiknek fontos Isten, a hagyományok, a haza és a nemzet nem egy meghaladni kívánt történelmi keret.
Ugyan mit tudna mondani nekik a progresszió?! Mit tudna nekik ajánlani?!
Max ugyanazt a szellemi, lelki kiüresedést, amitől a tömegember szenved és ezért, hogy sorsát saját magának magyarázza úgy kapkod az ezoterikától kezdve a legkülönfélébb utopisztikus elképzelésig, mint ahogy a zuhanó a levegőt markolássza.
Őszintén szólva Donáth nagypapa ezt a vidéki utat az ‘50-es években már megtette - tudjuk, mi lett belőle.
Ne ismételjük meg, ami nem sikerült!