A DK ifjúsági tagozata eddig sem a politikai éleslátásról volt híres.
De ez azért “viccnek kicsit erős lenne”.
A szomszédban egy ”sikeresen” globálissá duzzasztott háború dúl, amely alapjaiban remegtette meg az eurázsiai együttműködésen alapuló európai jólétet; milliók váltak és válnak ebben a pillanatban is földönfutóvá; a napokban “berobbant” a Közel-Kelet; Afrika a déli határainkon kopog és nem éppen barátságosan; az európai identitás esik szét és eközben az “élcsapat” legnagyobb baja, hogy még akadnak olyanok, akik merészelnek az átlag emberek, az őshonos európai polgárok olyan “apró cseprő” ügyeivel foglalkozni, mint biztonság, megélhetés, fűtés, rezsi.
Most komolyan ezek akarnak vezetni minket?! Ezek a globalista ideológiai maszlagon kívül semmit sem tudnak mondani nekünk, stratégia gondolkodásuk, térlátásuk nincs, ahogy középtávú terveik sem a nemzet jövőjét illetően.
Szánalmas társaság!
2024-ben a a helyük

️ A CSOK+ és a falusi CSOK ütős kombináció lesz!

Érdekelnek a részletek? Összefoglaltam neked 2️⃣ percben.

Hajrá, magyar fiatalok!

Donáth Anna megrázó szavai szerint az Európára leselkedő legnagyobb veszély a populizmus.
️ szerintem nem populisták gyilkolnak Brüsszeltől Horgosig, de a nagyfaterja árammal rázott volna, úgyhogy nem…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média