Államok?! Ugyan már hogy tudnának az államok beleszólni a globális médiakonglomerátumok ügyeibe. A dolog úgy áll, hogy a jóasszony fordítva ül a lovon️; valójában a messianisztikus küldetéstudattal megáldott pénzügyi és gazdasági elit által létrehozott álcivil szervezetek és a szolgálatukba szegődött média szól bele a nemzetállamok ügyeibe, gyakorol nyomást a választott testületekre és személyekre; informálja - gyakran félre - érdekei szerint a világ vagy egy részének a közvéleményét és csinál végső soron politikát.
Ha szívesen készítesz videókat a TikTokra, ha van mondanivalód a hitről, a keresztény mindennapi életről, ha szeretnél a csapatunknak ilyen módon a részese lenni, jelentkezz!
️ Gyurcsány Ferenc kormányzása idején több mint 100 iskolát zártak be, 748-at pedig más intézménybe olvasztottak. ️ 2002 és 2006 között az intézményrendszer közel 10 százalékát megszüntették. ️ az…
A globális vezető szerepért zajló új hidegháború mellett egy másik folyamat is zajlik. Ez a globális Dél regionális nagy- és középhatalmainak felemelkedése!
"A jobboldali kormányt idegen országok és félbolond amerikai milliárdosok akarták – és köztünk szólva: akarják most is – megbuktatni. Száz szónak is egy a vége…
Tegnap Dobrev megint igergetett a nyugdíjasoknak. Amikor kormányon voltak elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat! Ellenzékben ígér, kormányon kifoszt!