Nem kedves uram, az olasz miniszterelnök kínjában futkos most fűhöz fához. A migrációs krízis, amit ön és az önhöz hasonló kaviarmarxista értelmiség (vagy inkább éttermiségi️) lelkesen üdvözöl, olyan mértéket öltött, olyan közbiztonsági és kulturális sokkot okozott Itáliában, hogy Meloni joggal tart egy a kormányát elsöprő népharagtól. Csakhogy a hajóba beömlő vízzel nem az a teendő, hogy átlapátoljuk egy másik rekeszbe, hanem akkor járunk el helyesen, ha réseket betömjük és egyszerűen kiszivattyúzzuk a vizet- mert ha nem így járunk el, akkor el fogunk süllyedni.
Tudom, a neomarxista nézetekkel felülfertőzött nyugati elit azt gondolja, ahogy azt a gyarmatokon tették egykor, úgy most a harmadik világ szintjére süllyedő anyaországokban könnyedén eladminisztrálják a helyzetet.
Nem fogják. A szenny és mocsok árja egy idő után mindent ellep- a kertvárosokat is️ és onnan már nincs hova hátrálni!

Ezért mondunk nemet a nemzetközi és hazai bevándorláspártiak minden tervére. Egy lépést sem tovább!

👉 Bóka János miniszter úr kíséretében találkoztam Várhelyi Olivér bővítésért felelős biztossal. 🤝

ℹ️ Ahogy a 2011-es, előző magyar elnökségnek, úgy a jövő évinek is az egyik prioritása lesz a…

Nagyon aktuálisak ma Teller Ede szavai múltról és jövőről.

A múlt azért a mi felelősségünk, mert rajtunk múlik milyennek őrizzük meg az utókor számára.

A jövő azért a mi felelősségünk, mert rajtunk…

Ma találkoztam Várhelyi Olivér bővítésért felelős biztossal. Ahogy a 2011-es, előző magyar elnökségnek, úgy a jövő évinek is az egyik prioritása lesz a bővítéspolitika.

Megnyitottuk ünnepélyes keretek között az MCC 2023/24-es képzési évét!

Az eseményen elhangzott beszéd alább olvasható:

Tisztelt Professzor Úr! Tisztelt Kuratóriumi Tagok! Tisztelt Oktatók! Kedves…

Ha nem védjük meg a határainkat, akkor eláraszt bennünket aratás előtt az az ukrán gabona, amivel nem tudunk mit kezdeni.

Ezért a kormány a behozatali tilalom meghosszabbítása mellett döntött, mert…

A nemzeti vétók eltörlését nem hagyhatjuk, az egyre erősödő nyomás ellenére is ki kell állnunk nemzeti érdekeinkért.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média