A Lakmusz megszakértette már, hogy őket is a CIA finanszírozza-e? Vagy még várják az utasítást?
Apu, máris elkezdődött?!
Elég volt a sikeres Atlétikai VB után Sebastian Coe nyilatkozata, mely szerint “Budapest készen áll egy olimpia megrendezésére”, hogy máris beinduljon a “vörös kerék”.
Az elvtársak szerint természetesen erről szó sem lehet, mert oktatásegeszségügy és egyébként is ne stadionok meg gyárak épüljenek, amelyek esetleg majd profitot termelnek, hanem helyette, kihagyva ezt a lépcsőt, osszuk szét a még meg sem termelt javakat… és így tovább régi jó eladósító módszer szerint.
És ami a legfontosabb☝️ nehogy sikerélménye is legyen az országnak, mert abból a legkisebb is halálos veszedelem a baloldal “minden szar itthon” a lángostól az olimpiáig narrativájára. ️
Na ebből nem kérek!
Magyarországnak, a mi lelkünknek sikerek kellenek, ahhoz pedig tennünk kell, méghozzá együtt! ️