Kedves Zsolt, sajnos most (sem) értünk egyet!

Ám, ennek ellenére, mivel ismerjük egymást - ha máshonnan nem, hát onnan, hogy te szólaltattad meg, méghozzá remekül, az első könyvem főszereplőjét egy rádiójátékban - engedd meg, hogy én is elmondjak egy másfajta, kevésbé Marieclaire kompatibilis narratívát az általad felvetett legfontosabb kérdésekről, úgy mint háború és béke; woke ideológia és állam; a világ bajai és mi (egymagunkban).

A háborúról: "Egyszerűen nem tudsz elmenni olyan dolog mellett, hogy a szomszédos országban háború van és hogyan áll hozzá a kormány"- mondod te.

Hát hogyan is áll hozzá a kormány?!
Lengyelország után itt regisztráltak a legtöbb menekültet (kb 2 millió ember), akik vagy átmenetileg tartózkodtak nálunk, vagy végleg itt maradtak. A maradók számára megnyitottuk a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünket. Anélkül, hogy ennek a pénzügyi hozadékát, terheit taglalnám, azt kell hogy mondjam a magyar állam remekül megállta a helyét a humanitárius segítségnyújtásban. Szóval ez pipa.
Nyilvánvaló, hogy a sokan hozzád hasonlóan úgy látják, hogy a totális háború kiszolgálásában nem jeleskedtünk.
Nos, ami azt illeti, a törökök mellett, Magyarország biztosítja az ukrán hadsereg üzemanyagellátását; ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy ha valóban Ukrajna ellen játszanánk és leállítanánk a szállítmányokat, úgy valószínűleg két három napon belül a hozzád képest századosztályú színészből a média oligarchák segítségével elnökké lett Zelenszkij és népes amerikai "tanácsadókból", tévésekből álló kormánya max tologathatná az ukrán hadsereg harcjárműveit.
Ami magyar hadsereg készleteinek átadását (leszerelését) illeti, nem sok értelmét látom; főleg úgy nem, hogy a teljes amerikai hadiipari lobbi "támogatja" Ukrajnát. Erre mondják csepp a tengerben. Viszont ez a csepp az általad támogatott posztkommunista elit (Gyurcsány és barátai) által tönkretett honvédség újjászervezésében és az ország NATO (védelmi!) kötelezettségeinek teljesítésében nekünk fontos. Ezért el a kezekkel a magyar fegyverektől.

A háború után térjünk rá a békére; pontosabban a magyar békepárti álláspontra, ami szerinted "impotenskedés".

A magyar kormány soha egy pillanatra nem vonta kétségbe Ukrajna önvédelemhez való jogát, ami egyébként egy felelős kormánynak nem csak joga, de kötelessége is.
Ám egy háborút csak akkor szabad elkezdeni vagy folytatni, ha van remény a győzelemre. A győzelemre egy hatezer töltetes atomhatalommal szemben nincs esély. A békére 2022. áprilisában viszont volt esély, ám nyugati "barátaink" jelesül az angol miniszterelnök és a német kancellár felállította az ukrán delegációt a tárgyalóasztaltól és az ország ifjúságát visszaparancsolta a harcmezőre. Az eredmény ismert. Több mint százezer halott, több millió menekült és elpusztított otthon és a mindent elsöprő ukrán ellentámadás még mindig nem hozta meg az eredményét (tartok tőle, hogy nem is fogja). A békét, a békevágyat, a tárgyalásokat tehát nem az ukránokon hanem azokon az erőkön kérjük számon (EU, USA, NATO), akik kellő hatóerővel rendelkeznek ahhoz, hogy Oroszországot tárgyalóasztalhoz ültessék. Nem teszik. Jó kérdés, hogy miért.

Az queereket üldöző kormányról, amelynek mással kellene foglalkoznia. Nos, mióta államok léteznek a kormányzás nem arról szól és nem is szólhat, hogy vagy ezzel, vagy azzal foglalkozom. A mindenkori polgári kormányzásban pedig, sok más mellett, fontos szerep jut a gyermekek védelmének. Ők azok, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy felismerjék és vagy érvényesítsék a szociális, anyagi, kulturális, egészségügyi stb érdekeiket, jogaikat. Ezért is bízta meg a közösség az államot azzal, hogy akár a saját szüleik őrültségeivel szemben is megvédje őket. Azt pedig különösen nagy őrültségnek tartom, hogy egészen kis, óvodás korú, szexuális érés előtt álló gyerekek bármilyen ilyen jellegű felvilágosításban részesítsenek bizonyos lobbicsoportok. Ugyancsak nem tartom fair játéknak a nőkkel szemben, hogy olyan férfiak akik nőként hivatkoznak magukra női sportágakba induljanak és rendszerint nyerjenek vagy megkapják a nőknek negyvenévnyi munkaviszony után járó nyugdíjkedvezményt, ahogy azt "Elvira" tette. Ez nem helyes, ez sérti a törvényhozó szándékát és nők pozitív diszkriminációját. Ezzel szemben minden fellépést támogatok.

Az elsivatagosodásról, népvándorlásról és kerítésről.

A világon semmi értelme elárasztani NGO-k marketingosztálya által "klímamenekült"-re átkeresztelt (máris morális nyomás alatt állunk) gazdasági bevándorlókat, akik betelepítését (ó milyen meglepő) különféle gyáriparos szövetségek és pénzügyi lobbik,és a kultúrmarxisták támogatják. De ha már Európa úgy döntött, hogy mindenki jóságos (gyerektelen) nagynénje lesz, akkor már csináljuk ésszel, úgy ahogy a magyar kormány 2015 óta a Hungary Helps programban teszi. A segítséget visszük a bajbajutottakhoz és nem fordítva. Iskolát, óvodát, egészségügyi létesítményeket építenek vagy építenek újjá, hogy a helyben maradás infrastrukturális feltételei meglegyenek- hiszen mindenki szívesebben boldogul a szülőföldjén mint idegen nyelvi és kulturális környezetben. (Párizsban éppen most láttuk, hogy az általad hivatkozott Harari posztliberális és neomarxista konszenzust alátámasztó elméletei miként égtek el a valóság tüzében). Tehát ez így nem megy; a kerítés pedig több, mint egy tereptárgy; a kerítés annak a szimbóluma, hogy a történelem mindent eltaposó kerekével szemben (amelynek szándékát kizárólag a történelem barátjai ismerik), igen is magunk szabunk magunknak sorsot, de legalábbis kötelességünk azt megpróbálni.

Ami pedig a külföldön szégyenkezést (ez elég gyakori baloldali körökben, van egy olyan gyanúm, hogy ez is egy fajta marketing termék; és már kíváncsian várom, hogy Nagy Ervin az egy hónapos olaszországi dolce vita után hasonló tapasztalatokról számol-e be), ugyanakkor semmi köze a valósághoz.

A 2022 december végén teljes Europára kiterjedt közvéleménykutatáson a kérdésre, mely szerint "Oroszországot és Ukrajnát rá kellene kényszeríteni a béketárgyalásokra annak érdekében, hogy véget érjen a háború", a megkérdezettek 82%-a igennel felelt. Olaszországban, ahol az általad említett Szicília is van 86% -os volt az igenek aránya; Németországban 81%, ahogy Franciaországban is és még a történelmi sebektől szenvedő balti államokban sem ment 58% alá.
Persze a kényszerítés sok mindent takarhat, ügyes diplomáciát, a világ fekete-fehér felosztása helyett a másik érveinek és érdekeinek legalább a megismerését stb. és takarhat totális (atom)háborút is.
Nem tudom, hogy ki mire gondol, de az sem mindegy, hogy milyen békét kötünk. Tartósat vagy csak átmenetit.

Néha úgy érzem, hogy Smaragd Város lakói ( a baloldali éttermiségiek), a rózsaszín napszemüvegben járják a világot és csak egymással tudnak vagy hajlandóak kapcsolatba lépni, és így tényleg könnyen elhiszik, hogy a palermói sofőrt, pincért, hotelportást éppen az érdekli, hogy a kedves vendég mit gondol a háborúról. Erre mondja a bírói gyakorlat "életszerűtlen". Mert őket nem a háború, hanem a béke érdekli.

Természetesen ezeket a gondolatokat én is szívesen megosztanám valamelyik nemzetközi glam magazin hasábjain, ám erre mára már semmi esélyem sem maradt: részben, mert ezek a termékek olyanok, mint a víz, a legkisebb ellenállást választják, az utat, amit a tematizáló és narráló média hatalom kijelöl a számukra, részben mert maguk is részei ennek a soft power-nek. Ezért kellett önálló tematizáló és narráló teret létrehoznia a jobboldalnak és ezért vagyok most itt.