Akit igazán szeretünk, annak nagyon gyorsan megbocsátunk.

Valahogy ezt nem érti a néha teljesen vagy részben az ellenzék szerepét is betöltő baloldali sajtó népszerű nevén: Dollármédia.
Most a Fradi veresége miatt járjak az örömtáncot, de hasonló módon viselkednek, ha a válogatott botlik meg.
Sőt azt sem értik, hogy a vereség ellenére tisztes helytállást tanúsító nemzeti tizenegyet miért tapsolják meg a szurkolók.

Arról hogy a hazaszeretet terei el van zárva előlük csak saját maguk tehetnek. Kicsit olyanok ők, mint az aknamezőkkel, különböző műszaki akadályokkal valamilyen irányba terelt csapatok, akiket aztán a tüzesség ripityára lő - ahogy azt az orosz-ukrán háborúban sajnos mindkét oldalon nap mint nap látjuk.
Azonban azokat a szellemi, lelki aknamezőket, műszaki zárakat, amelyek elterítik őket a közösségünktől, a közösen megélt örömtől vagy bánattól nem a jobboldal telepíti eléjük; nem a nemzeti oldal tereli őket rossz irányba, hanem saját maguk választják ezt azt. s hogy miért?! Mert nem tehetnek mást; nemzetközi brigádokként, nemzetközi témák mellett köteleződnek el; és nemzetközi megoldásokat akarnak ránk kényszeríteni, miközben betegesen gyűlölnek mindent, ami összeköt bennünket magyarokat. Újra es újra eljátsszák ezt a sportban is, miközben képtelenek megérteni, akit szeretünk, akivel együvé tartozunk, annak, mégha most (joggal) haragszunk is rá, előbb utóbb megbocsátunk. Nekik viszont nem.