Egy film, amiben benne van mindaz, ami most nekem Franciaországról eszembe jut.

Békés Márton után szabadon, az izgalmas művek nemcsak megvárják a befogadót, hanem meg is találják őket. Szóval lehet, hogy ez a film most nyerte el igazi értelmét, amiről mindig is szólt?!

Egy gazdag, de lebénult francia társadalom, amelynek tagjai egyedül vannak.
Képtelenek kiállni magukért vagy inkább nincs miért kiállniuk, mert ahhoz hinniük kellene magukban, a jó és megőrzendő múltban, a saját történetük folytatásában.
De ők már nem hisznek.
Gyengék is kiszolgáltatottak és lassan már a gazdagságuk sem menti meg őket.
Semmi sem menti meg őket, mert maguk sem akarják megmenteni azt a csodálatos országot, amelyet úgy csináltunk és irigyeltünk, mindazért ami miatt különleges helye volt a világnak.

Nem csináltak semmit, de tényleg semmit, amikor szíriai illegális bevándorló hat embert, köztük négy kisgyereket késelt meg a közép-kelet-franciaországi Annecy egyik játszóterén. Nem mentek az utcára, nem követelték az ország bevándorlási gyakorlatának felülvizsgálatát és nem nevezte őket Kylian Mbappé futballsztár érzelmesen reagálva az esetre kis angyalnak, aki túl hamar távozott, habár ezt a jelzőt és sajnálatot inkább megérdemelték volna, mint a büntetett előéletű Nahel M., aki ellenszengülve a rendőri intézkedésnek, el akart gázolni az őt igazoltatni próbáló rendőrt.
És a bevándorlók azonnal egységbe tömörültek, és nem csak Franciaország szerte fejezik ki a szolidaritásukat, és egyben élik ki a többségi társadalommal szembeni dühüket, hanem szerte Európa nyugati felén.

Hát így állunk most. És ezt a sorsot szánják nekünk is a betelepítési kvótával.
2024 erről fog szólni!