Nyitottság, sokszínűség, értéksemlegesség, tolerancia fogalmak által leirt “nyugati” társadalmak nem tudnak mit kezdeni a vallással:
“Ha azt akarod, hogy tiszteljenek azért, aki vagy, ha nem akarod, hogy előítéletesek legyenek veled szemben a vallásod, bőrszíned, akármid miatt, akkor jobb, ha visszaadsz az embereknek, akik különböznek tőled. Ez így működik. Ez egy csere”- mondják, és nem értik, hogy mi baj ezzel az ajánlattal.
Isten parancsai nem tűrik a toleranciát. Isten, nevezzék bárhogy is, szereti az embert, de gyűlöli a bűnt.
A teremtés, egyben kinyilatkoztatás is a világban uralkodó rendről. Egy hívő soha nem fogja azt mondani, hogy jó jó van isten, aki teremtette a világot, benne sok más mellett az embert (nőnek és férfinak), de ennek ellenére elfogadom, sőt ünnepelem a parancsaival gyökeresen ellentétes magatartást, amit ő (Isten) bűnnek tart. Ilyen nincs. Ha hiszem, hogy van isten, aki engem teremtett, akkor nem vizsgálhatom felül a parancsait, nem tehetek engedményt, mert a törvényt nem én hozom, hanem ő.
És minél virulensebb egy kultúra az ellenàllás annál erősebb. Ez bizony konfliktushoz vezetni.

Ezért állnak ki ilyen hevesen a libsi ripacsok Nagy Ervin mellett!

kellemes vasárnapi koraestét kívánok minden kedves követőmnek!

👉Így hazudoznak a dollárbaloldal POLITIKUSAI! A DK, MSZP és az összes ellenzéki párt azt hazudta, hogy NEM lesz kötelető migráns elosztás azaz migránskvóta.
️ Ezzel szemben lett?️ LETT MIGRÁNSKVÓTA!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média