Ugye most már értjük, hogy Hardy elvtárs “véleménye” miért teljesen irreleváns?!

Hardy Mihály, Frei Tamás és Radnai Péter is tagja volt annak a csapatnak, amely a Magyar Televízió Egyenleg című műsorában dolgozott Bánó András alatt. Hardy 1980-ban, Frei 1991-ben, Radnai 1993-ban végzett Moszkvában a KGB felügyelte MGIMO újságíró-szakán.

Az iratok szerint az újságíró-palánták többségét a kádári állambiztonság irányította Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ), illetve a média területén mindenható Tájékoztatási Hivatal (TH) küldte ki. (Forrás Mező Gábor -A hálózat)

DEÁK DÁNIEL ÉLŐ - Erősödött a baloldal háborúpártisága

Téma: Az elmúlt hetekben felerősödött a magyarországi baloldal háborúpárti retorikája, a magyar választókkal szembe menve továbbra is…

Legyünk a korszellemmel szembeni lázadók, ne engedjünk a szélsőséges progresszív, woke kultúra nyomásának, kérlelhetetlenül álljunk ki az értékeink mellett!

️ Párkányi Eszter, elemzőnk összefoglaló…

A katasztrófahelyzetekben, legyen szó akár háborúról, akár földrengésről, a fogyatékossággal élő emberek kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Erről beszéltem felszólalásomban a fejlesztési bizottság…

A NATO szövetségesek között elvárható a kölcsönös tisztelet egymás iránt!!

Interjút adtam Svédországban a NATO bővítésről és a kétoldalú kapcsolatokról!🤝🇸

Az európai külügyi és védelmi bizottságok képviselői Stockholmban! 🤝🇸🇪

Találós kérdés: Hol vagyunk mi,
Tilki Attila képviselőtársammal?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média