A németek a szokásos közönnyel és minden alapot nélkülöző arroganciával közelítik meg a magyar helyzetet, mintha legalábbis Magyarországon {…}
skandálnák azt a tüntetéseken, hogy “zsidókat a gázba”
(Peter Hoeres német történész)

Donald Trump elnöksége volt évtizedek óta az első, amikor az USA nem indított tengeren túli katonai hadműveleteket.

️Így Orbán Viktor joggal vethette fel az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, hogy a volt…

Az ukránok kettévágták, majd ledöntötték a Turul-emlékművet
Október 13-án a Munkácsi Városi Tanács megszavazta a munkácsi várban található turul-emlékmű eltávolítását. Döntésüket azzal indokolták, hogy Ukrajnában nincs helye idegen országok szimbólumainak, a…

Gondoljunk már bele, milyen szellemi mélység lehet a baloldalon, ha a globalista elitnek még mindig Gyurcsányt kell megbízni a tüntetések szervezésével!

Magyarország az egyetlen EU-tagállam, amely elutasította az ukrán katonák európai országokban történő kiképzésére irányuló kezdeményezést, és kijelentette, hogy nem vesz részt a kijevi erők…

KEDVES VON DER LEYEN ÉS SCHOLZ! HA NEM TETSZIK EL LEHET MENNI!

Most éppen az egyhangú döntéshozatallal szemben merültek fel kifogások Berlinben (és a Berlin elé brétakaró fügefalevélként odarajzolt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média