Ne legyenek kétségeink a tüntetések a baloldalról szólnak.

A negyedik kiütéses vereség után, ha már demokratikusan nem megy, akkor a szélsőbaloldali szellemi műhelyekben kitenyésztett és bizonyos szolgálatok laboratóriumában tovább mutálódott “utcai módszerek” segítségével akar a Gyurcsány vezette baloldal a hatalomra törni.

Ehhez minden segítséget megkapnak azoktól az üzleti és politikai köröktől, akiknek a rendszerváltást követően identitásgazdát cserélő baloldal szolgálatába állt. Ők és az általuk politikai és kulturális nyomásgyakorlásra létrehozott álcivil hazai és nemzetközi szervezetek (NGO-k) szervezik, biztosítják a pénzügyi és logisztikai hátterét a megmozdulásoknak.

A bukott baloldal Gyurcsány és az őt egykor megálmodó Apró-Dobrev klán mellett olyan alakokkal akar hatalomra jutni, mint Fekete-Győr András az új SZDSZ, a Momentum egykori elnöke, aki annak ellenére, hogy fővárosi (na jó rózsadombi gyerek), azt hitte, hogy a Nemzeti Múzeum a Hősök terén van🤦; a napelem az egy atomreaktor🤦; gond nélkül berakta a zuhany alá az elektromos rollert🤦 Romániában és Szlovákiában román és szlovák jelölteknek kampányolt a magyarokkal szemben🤦

és ő akar egy országot vezetni.
Na ne! Egy országot?!🤦Még rollert sem, nemhogy Magyarországot!🙅

A népszámlálás online kitöltése vasárnap zárul - itt vannak a legfontosabb információk hozzá

Október 1-jével elkezdődött a népszámlálás Magyarországon, mely november végével zárul. A népszámlálás…

Megjelent a nagysikerű KAKTUSZ műsorunk állandó szereplőjének, G.Fodor Gábor vitapartnerének Gerő Andrásnak a legújabb könyve Liberális látószög címmel!��A könyv bemutatójára hétfőn (október 17.) 16…

👏 Szijjártó Péter elintézte!

Bárhogy is támadja a balliberális média, hogy a külügyminiszter Moszkvába utazott tárgyalni, Szijjártó Péter a magyarok és a magyar gazdaság érdekében járt el: szerzett…

Mindenkinek tudunk újat mondani a képzésünkön. Azoknak is, akik kezdők és azoknak is, akik már sok tapasztalatot gyűjtöttek a digitális térben.

A közösségi média az a terep, ahol soha nincs "kész"…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média