Gyurcsány szerint a fideszesek: „nem vitatkozni, hanem ölni akarnak."
Figyelj, Gyurcsány! A rendszerváltoztatás óta itt egyetlen miniszterelnök volt, aki a saját népére lövetett.
Te voltál az.…
️Mit csinál az ellenzék vezére az energiaválság, a háborús fenyegetés és az Európát sújtó gazdasági összeomlás idején?
"Játszunk, beszélgetünk, főzünk" - mondta Gyurcsány, amivel azt gondolom jól beárazta a baloldal ürességét. Vannak a történelemben kegyelmi idők, amikor közepes képességű dilettánsok sem tudnak nagy bajt előidézni, de most más a helyzet.
A tét óriási, az ország stabilitásának és fejlődésének megőrzésén kell dolgoznia a politikai elitnek, de ebben a baloldalra nem számíthatunk. Ők még mindig a gyurcsányi receptet kérik számon a kormányon, miszerint hitelből növeljük a szociális kiadásokat ahelyett, hogy a gazdasági termelés fokozásától várnák a jólét emelkedését.
Az Orbán kormány paradigmát váltott 2010-ben, aminek köszönhetően a harmadik éve tartó válságos időkben sem kellett a magyar államnak IMF-hitelbe menekülnie az államcsőd elől. Ez baloldalról nyilván fájó és érthetetlen.
Summázva a helyzetet, szomorú, hogy olyan politikusok ülnek a patkó baloldalán, akik a haza megsegítése helyett, óriási fizetésekért csak játszanak, főznek és beszélgetnek, de ismerve az ellenzék totális gondolattalanságát, azért kesergésre nincs okunk.
Gyurcsány szerint a fideszesek: „nem vitatkozni, hanem ölni akarnak."
Figyelj, Gyurcsány! A rendszerváltoztatás óta itt egyetlen miniszterelnök volt, aki a saját népére lövetett.
Te voltál az.…
Két egymástól egyáltalán nem független hír.
Az egyik azt mutatja, hogy mekkora bajban vannak a németek a hibás brüsszeli szankciók miatt.
A másik azt, hogyan hat Európára, ha a németek bajban vannak.…
️Kunhalmi Ágnes bejelentette: elindul a társelnöki pozícióért, az egyszázalékos MSZP pedig a „baloldali áramlatok gyűjtőpártja”.
Miután a baloldal csúfosan leszerepelt a hétvégi Tranziton, Gyurcsány kiadta az utasítást: Nem vitatkozunk a Fidesszel!
🤝🇭🇺 A "lengyel-magyar két jó barát"- ez nem csak egy szlogen, mi teszünk is a nemzeti erők nemzetközi együttműködéséért

️ Kovács Orsolya, Magyarország varsói nagykövete látogatott el az…
Kubatov Gábor
"Tudom, hogy ezer gyerekből csupán pár lesz válogatott sportoló, de a többieknél lehetőséget kapunk, hogy jobb embert neveljünk belőlük!"
️ Jó reggelt! Indítsátok velünk a napot. Fontos kérdéseket teszek fel Az energiajogásznak. Videó hamarosan! 
