Magyarország elsőszámú politikai pojácája feltalálta a melegvizet:

Azt írja egy meglehetősen terjedelmes, gyurcsányi, túlzó jelzőktől és gyalázkodástól terhelt szöveg egyetlen érdemi mondanivalójaként, hogy Orbán “csak” a magyar érdeket képviseli és nem veszi észre, hogy Ukrajnának saját érdekei vannak!

Hát pont erről van szó, kedves táncos komikus politikus úr! Csak nem úgy, ahogy ön gondolja! Magyarország választói azért választottak kormányt, hogy az ország, annak lakói és a teljes kárpát-medencei magyarság érdekeit képviselje. Nem Németország, Franciaország, az USA vagy éppen Ukrajna érdekeit, hanem a mi érdekeinket.

Ön és az önnel egy sorban álló, a nemzetközi baloldali hálózat helyi lerakatai ezt képtelenek megérteni vagy ha értik is, így cselekedni.
Idegen gazdasági, pénzügyi és geopolitikai érdekeket szolgáltak kormányon és azt szolgálnak ellenzékben is.

Pont ennek vetettünk véget 2010-ben!

A felelőtlen szankciós politika miatt Európa gazdasága kínlódik, energiaellátása bizonytalan. Valamennyi tagállamnak komoly kihívást jelent az összeomlás elkerülése.

Ezekben a viharos időkben…

Az ATV-ben kezdtem a napot, ahol elmondtam: csupán pár száz embert mozgatnak meg a balliberális pártok tüntetései, egyértelműen kudarcosak. Mindeközben Gyurcsány Ferenc minden nap egyértelművé teszi:…

🟡A Nyugat intellektuálisan kiüresedett s így nem tudja, milyen irányba kellene menni. Ez pedig világpolitikai pozícióit is megrendíti.

🟡Az Egyesült Államok vezette unipoláris világrend immár nincs…

Az embereknek elege van gyurcsányék akciózgatásából!

„Miért nem az EU-s szankciók ellen tüntettek?” – tette fel a teljesen jogos kérdést egy férfi, akinek a busza a…

ZSENIÁLIS :D

„Miért nem az EU-s szankciók ellen tüntettek?” – tette fel a teljesen jogos kérdést egy férfi
Az egyik jól informált tüntető visszakérdezett: „Milyen EU-s szankciók? Az oroszoknak amit…

ZSENIÁLIS :D

„Miért nem az EU-s szankciók ellen tüntettek?” – tette fel a teljesen jogos kérdést egy férfi
Az egyik jól informált tüntető, egy elázott papírhajó visszakérdezett: „Milyen EU-s szankciók?…

Határvadászok, felkészülni

️ Európa nagy tragédiája, hogy az elitje éppen az olyan kormányok ellen harcol, amelyek békét akarnak és igyekeznek cselekedni, valamint elébe menni a válságoknak, mint azt a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média