Hősök, de milyenek?

"egyre világosabb lett, hogy kulturálisan az SZDSZ-esekkel beszéljük ugyanazt a nyelvet" (Lendvai Ildikó)

A '94-es választások után felálló, de kulturálisan már a '70-es évek óta létező "apák és fiúk" nagykoalíció természetesen az SZDSZ 2010-es bukását (felszívódását más pártokba) és nagyobb testvérpártja az MSZP lassú, de most már úgy látszik, hogy megállíthatatlan hanyatlását követően sem veszett el, csak átalakult.

Tovább él az SZDSZ helyét betöltő baloldali pártocskákban, részben személyi átfedések (első vonaltól a kulturális, gazdasági hátországig) részben politikai krédó tekintetében és nem utolsósorban a regnáló főpolgármester, Karácsony Gergely párja, a párbeszéd politikai parazitizmusában.

Ennek az "élcsapatnak", mint minden emberi közösségnek szüksége van hősökre, követendő példákra, ez még az egyébként uniformizálásra törekvő kulturmarxista baloldal sem kerülheti el. A globalisták helyi szervezetei úgy látták jónak, hogy egy korábbi eszményük és annak hordozója, a területi globalista Szovjetuniót kiszolgáló, mondjuk ki bátran hazaárulót lesz az egyik hősük.

Ahogy a barikádnak '56-ban, ahogy egyébként az utóvédharcot folytató '90-es generáció még mindig el akarja velünk hitetni, nem volt két oldala; illetve dehogynem volt: az egyiken álltak a hazafiak, akik Magyarország függetlenségéért harcoltak, a másikon pedig az idegen hatalommal szövetkező, azt kiszolgáló hazaárulók.
Horn Gyula a barikád rossz oldalán állt, és ezt semmiféle későbbi ő és a pártja politikai túléléséért folytatott manőverek (határnyitás, amit egyébként tévesen tulajdonítanak Hornnak, valójában Németh Miklós engedélyezte) nem tesznek semmissé.

Valljuk be azt is, hogy a baloldal igazi hősei, Angyal István és a hozzá hasonló mártírok, nem felelhetnek meg a globalisták helyi szervezeteinek, hiszen ők még kommunistaként is a nemzeti szuverenitás oltárán áldozták az életüket.

Így maradt a különítményes, népszerű nevükön pufajkás, Horn.
Ez egyben egy emberi és politikai minőséget is jelent a baloldalon.

Az áldozatok nevében sem hagyhatjuk!

Végezetül, mintegy figyelmeztetésképpen, álljanak itt nagy Gáspár Öröknyár című versének zárósorai:
"egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven kell nevezNI"