Ja, ha Párizsban, így csinálják?! Avagy uram, demokratikus életforma érdekel?!

A baloldal, száz éves jószokása szerint, megint egy kis talajcserét szeretne, némi életforma importálása útján.

Karácsony, ahogy azt az elvtársai tették a rövid, de annál kártékonyabb Tanácsköztársaság, aztán a Rákosi korszak idején, majd úgy harminc évnyi ideológiai pangás után a társutas értelmiség SZDSZ fedőnév alatt párttá alakulását majd átalakulását követően teszik ma is, idegen példákat akarnak minden korrekció, előzetes tanulmány vagy a józan ész ellenére ránk erőszakolni. Ha Amsterdamban biciklivel járnak, tegyünk úgy mi is, ha Párizsban lezárnak valamit, zárjuk le mi is, ha Berlinben gyertya mellett fagyoskodjunk mi is. Ennek a mindenhez is értő élcsapatnak egyáltalán nem számít Budapest útszerkezete, időjárása, fogyasztási szokásai, fizetőképes kereslete, a korábbi kísérlet (ideiglenes lezárás) teljes kudarca vagy éppen a lakók kényelme.
Megyünk előre a zöld utópia útján, ha bele döglünk is.
Két év múlva véget vethetünk “Dugó Kapitány” rémuralmának is!

Szituációs gyakorlat a „kefegyárban”

1949 óta foglalkozik műanyag kefe- és seprűipari tömőanyag gyártásával egy kaposvári vállalkozás, amelynek termékeit világszerte alkalmazzák. A több mint hetvenéves…

A közmédia-hiszti margójára: több mint egy órányi lehetőséget hagyott ki az ellenzék, hogy ingyen reklámozhassa magát a közmédiában – számolt be róla a 444.

Április 12-én volt a bűnmegelőzés napja.
Ebből az alkalomból, illetve a húsvéti ünnepek alkalmából Veszprém megyei kollégáink rendhagyó programot szerveztek a bakonyoszlopi lakásotthon lakóinak. ️👩‍�…

Szánalmas színjáték: a Momentum nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, de a mandátumukat és a milliós fizetésüket felveszik majd.

A Momentum politikusai következetesek. KÖVETKEZETESEK ABBAN, HOGY…

Hogyan látja a fővárosi értelmiség a körúton túli Magyarországot?

Tisztázzuk ezt a baromságot!

Európa szívében nem Ukrajna megítélése ellentmondásos. Európa szívében az emberek egyszerűen csak nem akarnak részt venni a háborúban és végképp nem akarják megfizetni egy…

ÉLŐ: Könyvbemutató - Galló Béla: Mi lett veled szociáldemokrácia?

Laudáció: Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója

Kerekasztal-beszélgetés a kötetről:
- Schmidt Mária Széchenyi-díjas…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média