☝️Liberális körökben, ahol a pénz az isten, nincs ingyenebéd!

✋Senki ne legyen naiv! BAJNAI ÉS A HOZZÁ KÖTHETŐ ÜZLETI KÖRÖK egy szalmaszálat nem tesznek keresztbe pusztán barátságból. Ezért a baráti segítségnyújtásért keményen fizetni kell.

👉Egy esetleges baloldali győzelem esetén persze, nem a vörösbárók fogják megfizetni a külföldi pénzügyi, gazdasági és kulturális körök internacionalista segítségnyújtásának árát, hanem minden magyar polgár, akár volt olyan naiv és rájuk szavazott, akár nem.

👉Ahogy, azt már megszokhattuk a Horn, majd a Medgyessy és az azt követő Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt három alapvető dolgot kérnek majd

liberalizáció,

dereguláció,

és végül privatizáció.

️Magyarul, nyissuk meg az anyagi piacokat az erőfölényben lévő nyugati tőke előtt, szellemi téren pedig hódoljunk be a progresszió legújabb őrültségeinek (LMBTQ jogok, kritikai fajelmélet, sérelem ideológia, bevándorlás),

mondjunk le a jogszabályok jelentette védelemről (fogyasztóvédelemtől, a rezsicsökkentésen, árstopon át a gyermekvédelmi törvényig) és

végül adjunk el mindent, amit csak lehet ezeknek a külföldi befektetői köröknek.

Nagyjából így működik ez az üzlet, amit Márki-Zay a baloldal miniszterelnök jelöltje Londonban Bajnaival megkötött.

️Erre a kifosztási mechanizmusra mondjunk április 3-án nemet!

Hajrá, Magyaroroszág!
Hajrá, magyarok!

Hagyd abba a görgetést és nézd végig ezt a videót!

Fontos, hogy április 3-án mindenki elmenjen szavazni! A tét hatalmas! Csak úgy védhetjük meg az eredményeinket, ha két határozott X-et teszünk a…

️Ez az ő demokráciájuk
️A döntés azonban a mi kezünkben van!
Szavazzunk a FIDESZRE!

️A balliberális hálózat összehangoltan működik:
Letiltották a még hivatalban lévő Donald Trumpot
Letiltották a Parler…

Elhallgattatják a jobboldali hírportálokat!
Reggel óta elérhetetlen a Mandiner és a 888.hu is!
Ezt nem hagyjuk!
Mutassuk meg április 3-án, hogy együtt, a legkeményebb falon is átmegyünk!
Éljenek a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média