Ez a Jobbik az a Jobbik?

️Sokáig úgy tűnt, hogy a Jobbik a Spinoza Házban elveszítette jobbikos jellegét.

👉A belpesti "éttermiség", amikor ráébredt, hogy a 2010 -ben elveszített hard hatalmát és a folyamatosan eliminálódó soft (kulturális) hatalmát csak egy baloldali kormányváltással szerezheti vissza, őrizheti meg, majd növelheti újra a régi szép Napkeltés idők szintjére, úgy döntött, hogy a Jobbikot a baloldal kebelére öleli.

👉A "vadhajtások" lenyesegetésével, a folyamatos kizárásokkal és kilépésekkel, úgy tűnt, hogy sikerül egy ugyan arctalan, de a célnak megfelelő szalonképes - ha ugyan szélsőséges érzelmek vezette düh becsatornázását, intézményesítését és politikai mondanivalóvá transzferálását annak tekintjük - Jobbikot létrehozni.

☝️De, akibe a múlt egyszer belevájta a körmeit, azt soha többé nem ereszti el. Sorra kerülnek elő a karlendítős videók, ráadásul a már "szalonképes jobbik" meghatározó figuráiról.

Mondhatnánk, hogy bajban van a baloldal, hiszen a morális hatalomként magát definiáló "nyugat" hazai lerakata ezek után morális okokból nem közösködhet a több mint "náci tüneteket mutató párttal".

Természetesen nem így történik. Mert előbb a has, aztán a morál.

Az egykori és új "libapecsenyén hízott vértanúk"-nak (Hamvas Béla) a saját állítólagos morális meggyőződésüknél, melyre hivatkozva Lakitelek óta fasisztázzák, nácizzák le a mindenkori magyar jobboldalt, sokkal fontosabb, hogy színházakban, a filmiparban, mindenféle állami intézmények élén és felügyelőbizottságokban zsíros összegeket gyűrjenek a zsebükbe, a saját maguk által, saját maguknak gyerekeiknek, unokáiknak megítélt ösztöndíjakon beutazzák a világot.

Mert, élni azért kell, igaz?!

De hát milyen élet az ilyen?! Milyen emberek az ilyenek?!

️Április 3-án arról is döntünk, hogy a különféle formákban, de még mindig velünk élő SZDSZ-t elküldjük a saját morális poklába

Hajrá Magyarország!
Hajrá magyarok!

Amikor április 3-án elmegyünk választani, akkor két lehetőség között dönthetünk:

👍az egyik, a jobboldal biztosította polgári nyugalmas élet, amely az elmúlt 12 évben is tapasztalható volt
👎a másik, a…

☝️Makizaj mondta, nem mi találtuk ki!

‼️Amit biztosan tudunk a baloldalról:

1. Háborúba sodorna minket!

2. Elzárná a gázt, így gazdasági csődbe vinne minket!

3. A baloldal korrupt, az…

KEDVES TELEX OLVASÓK!

Brückner Gergely vagyok a Telextől, és engem azért fizetnek, hogy cikkeket írjak arról, hogy érezzétek magatokat SZ@RUL, ha nem akartok 4x annyit fizetni a rezsire

MA azért írok…

Amikor egy kép többet mond minden szónál.
Gyurcsány Ferenc Szentendrei embere és még büszke is rá

Ne hagyjuk, hogy a baloldal visszarántson minket a 2010 előtti rémálomba.

A családtámogatásokat, az…

Az értelem egy olyan virág, ami nem mindenki kertjében nő

Cseh Katalin Momentumos képviselő válasza arra a kérdésre, hogy mit okozna az, ha fegyverek kerülnének Kárpátaljára.

A válasza egyébként…

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az orosz-ukrán háborúnak egész Európában súlyos gazdasági következményei vannak. Ebben a helyzetben csak olyan Oroszországot érintő gazdasági szankciókat támogatunk, amelyek nem…

Az UGL (az Olasz Általános Munkásszövetség) Nemzetközi kapcsolatokért felelős képviselőjének levele a Békemenet kapcsán

Kedves Barátaink,

Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy együtt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média