Most tényleg nem lesz ingyenebéd!

Ugye senki sem gondolja, hogy Bajnai Gordon és az általa képviselt “befektetői” kör megelégszik majd rongyos tízmilliókkal, amikor egy egész országot is megszerezhetnek.
A kívülről irányított és finanszírozott ellenzéknek egy esetleges kormányváltás esetén fokozott figyelemmel kell lennie azokra pénzügyi, gazdasági és kulturális körökre, akik logisztikai vagy éppen tényleges segítséget nyújtanak neki a választási harcban.

1️⃣Az előbbi a
liberalizáció
dereguláció
privatizáció

Liberális “szentháromságát” követeli, melynek eredményeként egy

️legyengített nemzetállam áll majd szemben a globális struktúrákkal
️amelyet megfosztottak az ellenőrző és helyi érdeket érvényesíteni tudó eszközeitől
️valamint privatizáció útján, melynek kedvezményezettjei csakúgy, mint 1994-98 majd 2002-2010 között ezek a pénzügyi és gazdasági szuperstruktúrák, a nemzeti vagyona is gazdát cserél.

2️⃣A marxizmussal felhígított liberális kulturális elit a
️nemzeti kultúra elhalványításában, egyfajta kultúra cserében érdekelt, amely a nemzetállam lelki és erkölcsi talapzatát támadja meg 👉végcélja pedig a globalista vagy más néven nyílt társadalom létrehozása, ahogy ez nagyjából Németországban sikerült is.

Ez lesz az ára az “önzetlen” segítségnek!

Április 3-án erre mondhatunk nemet!

Hajrá Magyarország!
Hajrá magyarok!

Az MH KFOR Kontingens 26. váltása megkezdte féléves külszolgálatát Koszovóban. A parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepségén részt vett Kajári Ferenc vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka.

https://…

Eldobni a csikket csak egy pillanat, de a tűzoltóknak órákig tartó kemény munka!

A csapadékmentes időjárás miatt nagy szárazság alakult ki az egész országban. Ebben a rendkívül aszályos, kora tavaszi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média