Világos, mint a vakablak!

Azt már a hazai baloldalt futtató Soros birodalom volt vezetőjétől Andrej Noskotól tudjuk, hogy: az EP-t uraló univerzális liberális erők sajátosan viszonyulnak és avatkoznak be az egyes tagállamok belpolitikájába.

“Ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól. Akkor akármit is csinálnak, nem elég jó” -magyarázta Nisko.

Ujhelyi ehhez képest semmi újat nem mondott, inkább nézzük meg, hogy mitől válhatnánk ennek az erőnek a szemében baráttá:

mint minden liberálisnak, úgy nekik is a pénz az istenük, ezért igényt tartanak a magyar állam javaira 👉indulhat a privatizáció ahogy azt 2002-2010 között csináltak
bevándorlók betelepítése kvóta alapján
megnyitni az óvodákat, iskolákat LMBTQ propaganda előtt
kulturális behódolás a globalista kulturális elit előtt
nemzeti érdekkel szemben a globalista intézmények, szervezetek és tőke az első
függetlenség leépítése, betagozódás egy hideg, üres, lelketlen, identitás nélküli európai birodalomba.

Köszönjük, kedves nemzetközi baloldal, de nem kérünk ebből a barátságból, túl nagy árat fizetnénk érte!️ 🙅
Inkább megharcolunk az igazunkért!

A univerzális liberalizmusban, ott igen, ott a hagyomány rasszizmusnak, rossz, gonosz dolognak számít, mert helyhez kötött és jelzi, hogy egy adott ország vagy térség lakói hogyan élik meg a…

Nagyon vigyázzunk, hogy hova tesszük az x-et! KELL a kerítés a magyar-szerb határon! Mint domaszéki lakos mondom, aki itt a határtól 10 km-re lakik, és aki figyeli nemcsak az aggasztó rendőrségi…

MOTIVÁCIÓ ÁPRILIS 3-RA

Biztosithatlak hogy ezek MIND OTT LESZNEK!

NEKI 4x "Igen" a gyermekvédelmire is! Csak azért is! Nem baj, ha nem is érti, de ha Orbán 4x NEM, akkor Ő 4x IGEN.

️Nem teheted meg hogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média