Márki-Zay magyarázná a bizonyítványát!
Mindenek előtt fizesse ki a pénzt, nem csak Daninak, de mindenkinek, aki már hitelt érdemlő módon bizonyította, hogy az inkriminált állítások Márki-Zay-tól elhangzottak, kérjen bocsánatot a 888 riporterétől és fejezze be a hazudozást!
Ez az alap. Elég volt a Gyurcsány féle hazug, képmutató vitákból. Vállalja amit mondott, és azt az álláspontot védje meg, amit akkor és ott képviselt (nagy valószínűséggel az volt az igazi véleménye, álláspontja Márkinak, a többi már csak “kommunikációs kozmetika”)
️BREAKING: Márki-Zay Péter ÉLŐ TV VITÁRA HÍVOTT, ez történt:
Több Megafonos véleményvezérrel bizonyítottuk, hogy Márki-Zay Péter igenis mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, hogy beengedné a bevándorlókat, hogy fizetőssé tenné az egészségügyet, és azt is mondta, hogy a magyarok fogyasszanak kevesebb vizet.
Saját videóiban elmondott mondataival szembesítettük. De az ATV-ben mégis bemondta, hogy senki nem jelentkezett az 5 milliós nyereményért! Pedig mi jelentkeztünk, be is bizonyítottuk.
Ezért végül sms-ben kerestem. Nem ismerte el a bizonyítékokat, helyette élő TV vitára hívott.
A baloldalt Gyurcsány vezeti, ezért vele lenne értelme vitatkozni, de Márki-Zay Péter még azzal sem néz szembe, amit ő maga mondott. Ezért amíg nem ismeri el mondatait, addig nincs miről vitatkoznunk.
/posztok.hu





Márki-Zay Péter
️Én megnézném!
