Karácsonykor is jövünk, ha sok volt a töltöttkáposztából és a bejgliből, vagy csak egy kicsit pihennétek az ünnepi forgatag után, tartsatok velünk! 

Számok és tények. 19 óra, Pesti TV 
Egy szerep mind felett!
Tényleg ennyire ……. vagy csak tájékozatlan a politikában?!
Nem kedves művész úr, ☝️Ön nem ennek a szánalmas bolond bábfigurának, ☝️Ön a hatalomba visszalopódzó Apró-Dobrev-Gyurcsány klán szekerét tolja.
👉Annak a rosszemlékű 2002-2010 közötti időszaknak a visszatértét segíti ezzel a megnyilvánulásával (is) melynek rémalakjai már ott kísértenek a Városházán; a cápákét, akik teremtő erő híján csak eladni és elherdálni képesek a közösség vagyonát.
A celeb jóemberkedéssel pedig hazánk művészeire oly jellemző módon saját “vértanúságát” készíti elő és “bizonyít” a kultúra területén hosszúra nyúlt Aczél-korszak máig velünk elő komisszárjainak. Mert az ilyenek “Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban….” (Hamvas Béla 1956-ról)
Hát valahogy így.
✋Be kellene fogni ✋vagy nem elfogadni a milliókat, mert a kettő együtt nem megy.
Karácsonykor is jövünk, ha sok volt a töltöttkáposztából és a bejgliből, vagy csak egy kicsit pihennétek az ünnepi forgatag után, tartsatok velünk! 

Számok és tények. 19 óra, Pesti TV 
Magyar népköltés



Ma este még mi is jövünk!
Este héttől: Számok és tények a Pesti TV műsorán.
4️⃣
️
Trombitás Kristóf, Dávid Bence KonVerzió, Horváth Tamás véleményoldala, Magyari Sándor, a Számok - a baloldali álhírek…
A koszovói Novo Seló-i táborban állomásozó lett kontingens szervezett decemberben erőemelő versenyt, amelyen a 21 éves Nagy István Dániel őrmester is indult és saját súlycsoportjában első helyezést…
Brúnó bemutatja: a karácsonyi lustálkodás fázisai
Így telik a salgótarjáni tűzoltóságon nevelkedett Brúnó százados, a lustaság bajnokává kikiáltott tűzoltókutya karácsonya.
Brúnó, nyugdíjazása óta az…
Kérem, indítottam egy TikTokot is,…
A mi ajándékunk a fa alá a Számok és tények legújabb adása a Pesti TV-n, 19:00-tól.
A brigád kiváló, Magyari Sándor, Horváth Tamás véleményoldala és Dávid Bence, alias KonVerzió, meg én, aki Lentulai…
It’s that time of year again and no…
Hófehér lett a karácsony a Balatonnál!
És mégis lett hófehér Karácsony ! Szigliget fehérben....
️
🤍