Hátrébb az agarakkal ex-elnök úr! ✋

A liberális doktrína: az önszabályozó piac mindent megold pont az önök dicstelen kormányzásai alatt mondott végleg csődöt.

Elherdálták fillérekért a nemzet javait,
👉az így szerzett bevételt pedig a “Horn-együttható”-ként ismert (G.Fodor Gábor) hamis társadalmi konszenzus alapján a passzív rétegekre költötték, aztán
👉amikor ez is elfogyott jöttek a kölcsönök és amikor már ebből sem futotta
👉hozták az “ország libatenyésztőjét” Bajnait, aki becsukta a boltot.

Mindeközben ☝️sem a nemzetpolitikával, ☝️sem a családpolitikával nem foglalkoztak és ☝️olyan alapvető kérdésre sem tudtak válaszolni, hogy mi a fenéért akarok kormányozni a hatalom puszta birtoklását túl?!

Nincs annyi időnk, hogy újra kisérletezzünk önökkel, mert az ország előre akar menni és nem hátra!

ELSZÁLLÍTOTTÁK A PETŐFI CSALÁD SÍREMLÉKÉT
Idén március 15-én a feleségemmel felajánlottuk, hogy mecénásként megfinanszírozzuk a Petőfi család síremlékének újraalapozását, a kő és fém elemek műemlékes…

🤬Borvendég Zsuzsanna: Az impexesek elárulták a saját hazájukat!

🤬Amennyiben a hazánkból kiszivattyúzott pénz itt maradt volna, a magyarok ma olyan gazdasági szinten élhetnének, mint például a…

Eddig nem látott fantasztikus videó került elő Budapestről!

A Szarajevóban külszolgálatot teljesítő magyar katonák karácsonyi, ünnepi istentiszteleten vettek részt december 24-én.

Az ünnepi istentiszteletet Szabó György alezredes, református tábori lelkész…

Ők vigyáznak ránk

Valódi a mosolyuk. Ma az egész országban, valamennyi hivatásos tűzoltóságon a B csoport teljesít szolgálatot. Ma ők vigyáznak ránk. Ma nekik vagyunk hálásak. Legyen nyugodt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média