A papír mindent elbír, a valóság már nem.

Gundel-Takács: “Nem egyértelmű a család fogalma.”
Ferenc pápa: “A család apa, anya, gyerek."

Az emberi vágyak végtelenek, az ezt kiszolgáló értékrelativizmus pedig végtelenül kreatív.

Ahogy a jogászok mondani szokták, a papír mindent elbír. Papíron lehetünk csúnya létünkre szépek, utolsó helyezettként bajnokok, tehetségtelen színészként, mint Nero-t, tömegek ünnepelhetnek, egy férfi szülhet gyereket és így tovább.
És persze, csakhogy jelezzem a "probléma" nem új keletű: ki lehet nevezni szenátornak egy lovat is.

De vajon egy ló tényleg el tudja látni egy szenátor feladatát?

Egy szakállas férfi, aki papíron már tud gyereket szülni, és aki "kinevezi" magát anyukának valóban el tudja látni egy anya feladatát. Az a lelki, érzelmi láthatatlan frekvencia, ami az anya gyermek viszonyt oly csodálatos módon leírja, kifejezi, ki tud közte és a papíron megszült gyermeke közt alakulni; teszem azt a legmélyebb álmában is megérzi a gyermek legkisebb rezdülését vagy a férfiakhoz hasonlóan vidáman horpaszt tovább?!

A kérdés örök: A teremtett világ, a biológia határai meghaladhatóak-e?!

A progresszió szerint igen. És újra és újra meg fogják próbálni átlépni. Felkészülnek az állatok? Végül is az ember legjobb barátja a kutya. Vagy tárgyak, algoritmusok?!

Hol lesz ennek a vége?

Nem tehetünk mást, mint nemet mondunk haladás Neroinak és a Caliguláinak, és őrizzük az öröktől való igazságokat, még ha nem is divatos.