Két kép, két világ, két erő.

"Jelképek erdején át visz az ember útja"
(Charles Baudelaire, Kapcsolatok)

Nyugodtan kijelentjük, hogy két kép összefoglalja az élethez, múlthoz, nemzet való viszonyt, amely a nemzeti és baloldali erőket megkülönbözteti és elválasztja egymástól.

A nemzeti erők a megőrizve megújulás filozófiáját követik, fontosnak tartják az emlékezés és összetartozás szellemi és fizikai tereinek a megtartását és ápolását. Soha nem rombolnak, ellenben folyamatos "építkezésben" vannak. Minden felújított, romjaiból, alapjaiból újjáépített épület, tér, szobor vagy bármilyen más tárgyi emlék, arra emlékeztet, hogy ennek a népnek története, történelme van, ami összetartó erővel bír.

A nemzeti oldal gyarapít, nem herdál (népszerű nevén privatizál); inkább folytatja a hagyományokat, mint eltörli (végképp) a múltat; inkább két lábbal áll a földön, mint a legújabb exportideológiák mentén próbálja az ország ügyeit intézni (lásd energiafüggetlenség ügye, ahol a német "zöldfasizmus" helyett a realitások mellett tör lándzsát)

A nemzeti oldallal szemben "áll" mindaz, amit ma a Városháza, mint az ellenzéki összefogás kísérleti laboratóriuma ma megtestesít.
A közösség javainak elherdálása; a szakmai kompetencia hiánya; a múlt értékeinek negligálása; teljes érzéketlenség a nemzet iránt - vagyis a "mutyikapitalizmus", amikor kompetens vezető híján a többpárti koalíció odatelepített "területi képviselői" elherdálják a város vagyonát, majd az így szerzett bevételt egyszerűen felélik.

Tessék választani! Teremtés vagy rombolás?!