Két urat nem lehet egyszerre szolgálni!

Gyorsan lehullt a lepel a nagy ország egyesítő égő szemű prófétáról.

A szemmel láthatóan a globalista elit és azok médiafegyvereinek támogatását élvező “…

TRÓJAI FALÓ.
"Én igazi keresztény vagyok" – tájékoztatta a CNN-t Márki-Zay.
Hát nem.
Aki politikai ellenfelei szexuális irányultságát fürkészi, azzal vádaskodik, arról hazudozik – az minden, csak nem…

Boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen, az igazság a lengyelek oldalán van, ki fogunk állni a lengyelek mellett - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. Hangsúlyozta:…

Márki-Zay a nemzetközi baloldal központi propaganda csatornáján mondta el, hogy beengedné a migránsokat.

A CNN korábbi igazgatója maga vallotta be, hogy annak a globális baloldali hálózatnak a tagja,…

Karácsony Gergelynek néhány mondattal sikerült szembeköpnie a szavazóit és a félmilliárdos kampányköltségét összehozó támogatóit meg a stábját azzal, hogy azt nyilatkozta: „A miniszterelnök-jelölti…

Hallottátok, hogy a NATO legnagyobb katonai missziójának, a koszovóinak magyar parancsnoka lett? Vagyis a honvédségünk átvette a KFOR-erők vezetését.

Ennél nagyobb elsimerésben nem is részesülhetett…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média