Magyarországon vizsgálja a jogállamiság helyzetét a LIBE-bizottság, amely olyan független szakértőkből áll, mint a momentumos Donáth Anna. Jorge Buxadé Villalba is a delegációval érkezett és elmondta, hogy a magyar demokrácia állapotát kifogástalannak látja, mégis biztos benne, hogy baloldali kollégái lesújtó véleményt fognak megfogalmazni a jelentéseikben.

A spanyol képviselő szerint megnőtt a baloldali túlsúly az EP-ben azzal, hogy a Néppárt balra tolódott, így könnyedén hajtanak végre összehangolt politikai támadásokat a nemzeti kormányok ellen.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy ezek a jelentések már a vizsgálatok előtt megszülettek! Az egész eljárás nem több, mint egy jól szervezett külső támadás a patrióta Magyarország ellen.

Szokjunk hozzá, mert jönnek a választások és az internacionalista liberálisok helyettünk szeretnék eldönteni, miként éljünk!

Jakab Péter, a parizerizmus szellemi alapítója, az Országház bőrdzsekis kakaógengsztere, a rögtönítélő népbíróság önjelölt tanácselnöke - és Gyurcsány Ferenc csörgősipkás bolondja. Nem ő ásta meg a…

Másfél évtized hosszú idő. Rengeteg dolog történik az egyes ember és egy egész társadalom életében ezalatt, teljesen természetes, hogy másképp hat a múlt tizenöt esztendő távlatából.

De nem…

80 ezer lesz a nyugdíjprémium

"Idén novemberben 80 ezer forintos prémiumot fizetünk a nyugdíjasoknak. Lett volna 435 ezer olyan ember, akik egyéb okokból kevesebbet kaptak volna, de idén számukra is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média