„A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2,24)

Lánczi Tamás gondolatait segítségül hívva, Dobrev Klára színrelépésével folytatódik az Apró klán szisztematikus hatalmi térfoglalása. Gyurcsány Ferenc feleségének miniszterelnök-jelölt jelöltsége új fejezetet nyitott, az elmúlt hetven évben jobbára a politika másodvonalában tevékenykedő, az üzleti, valamint a rendszerváltásig (sőt talán még az után is) a titkosszolgálatok világában pozíciókat birtokló család történetében.

A posztkommunista Horn választási vereségét követően, egy akkoriban még ismeretlen stróman útján próbálták politikai és üzleti érdekeiket érvényesíteni, és valljuk be nem is sikertelenül.
„A Fidesz kormányra kerülésével az Apró-Dobrev család érdekeinek politikai érvényesítéséhez egy frontvonalban lévő politikusra is szükség volt. Ezt a szerepet a családba ’95-ben beházasodott, fiatal, ambiciózus, ám az üzleti életben semmilyen tehetséget nem mutató Gyurcsány Ferencre bízták.” (Lánczi Tamás, Egy befolyásos család története; a teljes írást itt találjátok: https://mozgasterblog.hu/egy_befolyasos_csalad_tortenete.html

A kiválóan (ha hazugságokat, a marketing kormányzást, a hitelből költekezést annak tekintjük) működő modell, 2006-ra kifulladt, majd egy közel hároméves agónia után 2009-ben megbukott. Gyurcsány hiteltelenné és ellenzéki térfélen a legelutasítottabb politikussá vált.

„Nem maradt más hátra, mint Gyurcsány Ferenc háttérbe vonása, és felesége, Dobrev Klára színre lépése. Ezzel a döntéssel a család egy harminc éve érvényben lévő működésmódot írt felül, magyarán egy vérszerinti családtag került a nyilvánosság elé, a politika frontvonalába.” (Lánczi Tamás)

De, ne legyenek kétségeink, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc, ahogy a bibliai idézet is mondja egy test és egy lélek; a férjtől a stafétát átvevő feleség ugyanazt a baloldali politikát folytatná, amely már 2006-ra teljes erkölcsi, lelki és anyagi csődbe vitte az országot – háta mögött természetesen az ellenzék vezetőjével Gyurcsánnyal és az ő „hasznos” tanácsaival.

Soha többé baloldalt!

Összevont poszt

Karácsony Gergely hazavágta a budapesti közlekedést, és most azzal hárít, hogy állítólag a fővárosiak kiakadtak a munkásokra. Ez kamu.

Gyorsan tegyünk rendet ebben: senki sem a munkásokat hibáztatta.…

Kaligeli már megint nyafog, nyafog és nyafog...
Nem elég, hogy hazavágta a budapesti közlekedést, de most még azzal is hárít, hogy állítólag a fővárosiak kiakadtak a munkásokra. Ez kamu, Kamugeli!
Az…

Lezárult a baloldali előválasztási műsor első felvonása. Határidőre leadta az aláírásokat Gyurcsány Ferenc összes jelöltje.

Egy profi műsorban persze sosem bíznak semmit a véletlenre, ezért a…

Gondoltátok volna, hogy 31-szeres különbség van a családtámogatásokra fordított idei összeg és a 2010-előtti ráfordítás között? Hihetetlen, de míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány utolsó évében csupán 12…

Egy ideje azzal hárít Karácsony Gergely, hogy a budapesti dugó az kizárólag az M0-ás felújítása miatt nőtt ekkorára, és hogy mindez nem így lenne, ha a vidékiek nem utaznának át a fővároson.

Ehhez…

Nos, akkor ígéretemhez híven sorra veszem, miért is nem akarjuk vissza Gurcsány Ferenc ELKRTUK politikáját:
1⃣ A kormányzása alatt 12%-os volt a munkanélküliség. A jelenlegi kormány alatt 2021.…

Igaz, én egy szöget nem mernék rábízni, nemhogy egy kalapácsot vagy fúrót...
Gépekről meg már ne is beszéljünk, mert vezetni sem tudott megtanulni ez a szerencsétlen.

Folytatódik a baloldali bohózat

Gelgő népszerűsége folyamatosan esik, hisz az emberek nem hülyék, látják, hogy kifogáskeresésben kiváló, minden másban ALKALMATLAN!
Erre a hétre azt sikerült kitalálniuk,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média