Erős a csapat, indul a munka. Hajrá!
Megkezdődik a nagy munka
A Megafon csapata összeült egy szezonnyitó megbeszélésre. Sok munkánk lesz még, de a cél egy: megmutatni, hogy van…
Néhány gondolat a libapecsenyén hízott vértanúk hattyúdalára.
„Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket,
e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymás…”
(Hamvas Béla)
"Én csak kisnyilas voltam Pelikán, azoknak meg lett bocsájtva"
(Bacsó Péter, A tanú, Csetneki)
Megmondom én, hogy milyen miniszterelnök kell nektek:
Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya majd benneteket nevez ki az intézmények – mondjuk éppen a Nemzeti Színház – élére.
Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya majd elhalmoz benneteket díjakkal, és pénzt töm a zsebetekbe.
Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormányától ösztöndíjat kaptok ti, a gyerekeitek, az unokáitok, hogy aztán hálából "nyugaton" elmondhassátok: micsoda egy barbár, szemét nép lakja ezt az országot.
Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya finanszírozza a szar, nézhetetlen filmjeiteket, amire senki sem megy be a moziba.
Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya visszaadja az előjogaitokat: ti és csakis ti rendezhessetek, igazgathassatok, mondjátok meg, hogy melyik mű értékes, melyik nem; melyik előadás jó, melyik csapnivaló; rendelkezzetek a múltról és jövőt szabjatok (természetesen felelősség nélkül a partvonalon kívülről) ennek az országnak.
És ezért bármit, de bármit megtesztek.
Néhány évvel ezelőtt még a Jobbikkal riogattátok a választókat (itt: https://www.youtube.com/watch?v=1bMkN5eiJOQ),
de mióta rájöttetek, hogy a kormányváltásra és az általatok támogatott posztkommunista erők visszatérésére a szélsőjobboldali párt szavazói nélkül esély sincs, gyorsan átgondoltátok a helyzetet, és ahogy szellemi (és gyakran fizikai) elődjeitek is tették ’45-ben egyszerűen megbocsájtottátok nekik a múltat és „átöltöztettétek” őket.
Mert élni csak kell, nem igaz?!
De, milyen élet az ilyen?!
Erős a csapat, indul a munka. Hajrá!
Megkezdődik a nagy munka
A Megafon csapata összeült egy szezonnyitó megbeszélésre. Sok munkánk lesz még, de a cél egy: megmutatni, hogy van…
"Ezeknek a kereszténység van az útjukban."
(TOLLHEGYEN!)
Ez igen, újabb komoly elismerés! Orbán Viktor levelet kapott Donald Trumptól, aki még Tucker Carlson Tonightnak adott interjúját is megnézte a miniszterelnöknek.
Hát azért ezt a lécet nehéz lesz megugrani 
Go, Orbán!
Megint jól járnak az egyetemisták, Novák Katalin miniszter bejelentése alapján ötezer hallgató spórolhat most milliókat a tanulmányain.
Hogy miről is van szó?
Az egyetemre és főiskolára járó fiatalok…
Újra itt van!
De most komolyan, segítsetek már
MIVAN?! 
Na tessék még egy adat 
Alig 7 órája tettük ki azt a postot melyben közöltük, hogy "FELADJUK" a logikai követését az Előválad...khm...választásnak
https://www.facebook.com/103500845180707/posts/…
ÖSSZEGEZZÜNK
11 éve hallgatjuk, hogy "bár ennyien meg ennyien szavaztak a Fidesz-re, DE MENNYIEN NEM" - Ez megvan mindenkinek gondolom.
Vagy hogy "Nincs is 2/3-ad, mert csak 2.2-2.5 millió ember szavaz…
Várjál Robikám, mutatom: