Néhány gondolat a libapecsenyén hízott vértanúk hattyúdalára.

„Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket,
e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymás…”
(Hamvas Béla)

"Én csak kisnyilas voltam Pelikán, azoknak meg lett bocsájtva"
(Bacsó Péter, A tanú, Csetneki)

Megmondom én, hogy milyen miniszterelnök kell nektek:

Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya majd benneteket nevez ki az intézmények – mondjuk éppen a Nemzeti Színház – élére.

Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya majd elhalmoz benneteket díjakkal, és pénzt töm a zsebetekbe.

Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormányától ösztöndíjat kaptok ti, a gyerekeitek, az unokáitok, hogy aztán hálából "nyugaton" elmondhassátok: micsoda egy barbár, szemét nép lakja ezt az országot.

Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya finanszírozza a szar, nézhetetlen filmjeiteket, amire senki sem megy be a moziba.

Nektek olyan miniszterelnök kell, akinek a kormánya visszaadja az előjogaitokat: ti és csakis ti rendezhessetek, igazgathassatok, mondjátok meg, hogy melyik mű értékes, melyik nem; melyik előadás jó, melyik csapnivaló; rendelkezzetek a múltról és jövőt szabjatok (természetesen felelősség nélkül a partvonalon kívülről) ennek az országnak.

És ezért bármit, de bármit megtesztek.

Néhány évvel ezelőtt még a Jobbikkal riogattátok a választókat (itt: https://www.youtube.com/watch?v=1bMkN5eiJOQ),

de mióta rájöttetek, hogy a kormányváltásra és az általatok támogatott posztkommunista erők visszatérésére a szélsőjobboldali párt szavazói nélkül esély sincs, gyorsan átgondoltátok a helyzetet, és ahogy szellemi (és gyakran fizikai) elődjeitek is tették ’45-ben egyszerűen megbocsájtottátok nekik a múltat és „átöltöztettétek” őket.

Mert élni csak kell, nem igaz?!

De, milyen élet az ilyen?!