Le a rasszizmussal! - avagy bagoly mondja verébnek

Két dolgot szögezzük le, függetlenül a magyar - angol mérkőzésen állítólag történtekről:

1) A BLM egy az amerikai demokrata párt és a mögötte álló neomarxista hálózat által létrehozott politikai terrorszervezet, amelynek politikai crédojában kiemelt szerepet kap - ahogy az egész “nyugati” baloldal esetében - a fehér ember ellenes rasszizmus. Fegyvertáruk az uszítástól, a történelemhamisításon át, a tudományok, tudományos tények megerőszakolásával át a nyílt erőszakig terjed - teszik mindezt a nemzetközi média, ipari, kereskedelmi cégek és a pénzvilág (woke kapitalizmus) cinikus segítségével.

2) aki ezt az aljas, fehér ember és az oltalomra igenis méltó nyugati civilizáció elleni förmedvényt gondolattal, szóval, tettel segíti, az maga is terrorista; ha az angol válogatott tagjai akkor ők is; ha az angol miniszterelnök, akkor ő is.
Ők a mi civilizációnk árulói - tudatosan, merő ostobaságból, érdekből vagy megfelelési kényszerből csináljak? Nem tudom; de nem is fontos. Ártanak annak a nagyszerű civilizációnak, amit európainak nevezünk.

Jól nézzetek meg a nyugati elitet és őslakosokat, hogy váltak a sok kisebbségből összeálló “többség” foglyaivá a saját hazájukban, és így támogassatok a bevándorló párti, kerítésbontó magyar baloldalt!

Az alábbi videóból tisztán kiderül, hogy Fekete-Győrnek túl lakossági a magyar foci. Ennek ellenére Karácsony Gergellyel igyekeztek minél több interakciót begyűjteni a magyar válogatott meccseiről.

Ez…

Akkor ha jól értem azok az angolok fordulnak a FIFA-hoz akik miután kikaptak az olaszoktól, rengeteg olasz drukkert rommá vertek, megaláztak!
Mi pedig el merészeltünk dobni egy papírpoharat, és mertünk…

Kedves Telex.hu szerkesztőség.

Péntek dél van, ilyenkor zárjátok a heti mérleget.
Tudod, amíg lehet nem szeretnétek rólam írni, hiszen nem szeretnétek egy jobboldali bloggernek sajtó megjelenéssel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média