Nekik nincs, nekünk lassan nem lesz – avagy mit üzen nekünk az afgán kormányhadsereg látványos összeomlása

Mindenki megdöbbenéssel fogadta az amerikaiak által kiképzett úgynevezett afgán kormányerők összeomlását. A közel háromszázötvenezer főből álló, kiképzett és a legmodernebb fegyverekkel felszerelt hadsereg ellenállás nélkül adta át a hozzájuk képest „középkori” harceszközökkel felszerelt táliboknak az ország feletti ellenőrzést; a kormánykatonák jobb eset „csak” dezertáltak, rosszabb esetben átsétáltak az ellenség, a tálibok táborába.
Hogy történhetett mindez meg? - teszik fel sokan a kérdést.
Ilyen mértékű összeomlás csak és kizárólag a teljes harci kedv hiányából fakadhat. Nem volt miért harcolniuk, nem volt közös cél, ami jelen esetben – legalábbis számomra – az Afgán állam megvédése lett volna. Egyszerűen nem tudtak azonosulni ezzel a céllal, mert úgy látszik, hogy az afgán társadalomból egyszerűen hiányzik az az emberi közösségekre általában – vagy legalábbis a nyugati kultúrkörben általánosan – jellemző absztrakciós képesség, ami a nemzetet és a hozzá kapcsolódó nemzetállamot jelenti. Nagyon egyszerűen: képes vagyok az életemet kockáztatni egy másik emberért csupán azért, mert egy nyelvet beszélünk; mert közösek a mítoszaink, meséink, történeteink vagyis a történelmünk. Az afgán társadalom úgy látszik, hogy nem képes erre. Az afgán társadalomban a rokonsági, törzsi kötelékek – valamint ezekhez kapcsolódó üzleti érdekek – mindezt felülírják. Magukat – természetesen – mint egyént felismerik, ahogy a családot, a nagycsaládot (klánt) és a törzset is, de itt valahol megáll a dolog.

Mi a helyzet velünk, a „nyugattal”? Akik képesek (voltunk) az egyes ember számára még megélhető legmagasabb, egyesítő absztrakciót megélni és a nevében közösség köré szerveződő, közösségközpontú társadalmat építeni – és ezzel megvédeni magunkat.

Mindezt, nem éppen most veszik el tőlünk? Nem éppen most bontják le a nemzet és az önrendelkezés alapját képező fizikai, lelki, erkölcsi határokat (No borders, No Nations!); a családot (mely törekvést az az ostoba, értelmetlen mondat fejez ki legjobban, hogy „a család az család”).

Hogy hova vezet ez?

Hát ide kedves barátaim: mindezek kigúnyolásával, megbélyegzésével, és végső soron lerombolásával megszűnik az emberi közösségek összetartó ereje, megszűnik a valamely (esetünkben „a nyugati”) kultúrához való tartozás megkülönböztető ereje és marad a pénzhatalmi és a vele szoros szövetségben lévő média elitnek kiszolgáltatott magányos tömeg.

Azt csinálnak velünk, amit csak akarnak; és ezt a háborút már nem fegyverekkel, hanem pénzzel és a valóságot leváltó narratívákkal vívják és a hadszínterek a médiumok.

És mi egyénként, közösségformáló erők, eszmék nélkül nem fogunk tudni ellenállni nekik, mert nem lesz miért. Az afgánoknak legalább ott a család, a klán a törzs, amiért az egyén szolgálatot vállal, fáradozik és amely ezért cserébe védelmet nyújt a tagjai számára. Nekünk mi marad? A Black Friday?
Az lesz, csak nem úgy, ahogy azt mi elképzeljük.

Közép-Európa és benne Magyarország mindennek úgy tűnik ellenáll; éppen ezért került a globális erők célpontjába; éppen ezért akarják minden eszközzel ezek az erők helyi képviselőiket a hatalomba juttatni. Ne hagyjuk!