Nemzetközi össztűz zúdult a magyar kormányra az elmúlt hetekben a pedofilellenes, gyermekvédelmi törvény okán. A liberális fősodorhoz tartozó hazai és külföldi médiumok igyekeznek Magyarországot egy homofób, kirekesztő országnak bemutatni.

Külön köszönet jár Cseh Katalinnak, aki jól dokumentálva demonstrálta, hogy hazánkban a magyar rendőrség biztosítása mellett a legnagyobb nyugalomban zajlott le az idei Budapest Pride. A Pride nem csak az arab világban nem természetes, de Szlovákiában sem kaptak engedélyt a felvonulás megszervezésére a szervezők már zsinórban 2 éve.

A képviselő asszonyt pedig szeretném megnyugtatni, hogy az azonos nemű párok a mai napon hatályban lévő törvények szerint is hivatalossá tudják tenni szerelmüket. Ezért tehát már nem kell küzdeni, mert az Orbán-kormány már megküzdött érte.

Ezt a csúsztatást tudjuk be a fiatalos hévnek és a nyári melegnek, mintsem a tudatlanságnak!

Karácsony Gergely azzal kampányol, hogy azért lett elemzőből politikus, mert a politikának másnak kell lennie. Meg kell szüntetni a korrupciót és a politikusi urizálást. Ez még akár szép misszió is…

Gejgő ezt is csinálja

Vállalom a megkövezést, de azért ezt a mutatványt eléggé odatette Tüttő kisasszony Mi lenne, ha inkább ezzel foglalkozna főállásban? Szerintem mindenki IS jobban járna

Hogy ezek a srácok és lányok (pardon, ha ezzel valakit megsértettem) a 444-nél soha nem unják meg, az egészen hihetetlen.
Már az olvasóiknak is egyhangú a téma (érdemes megnézni a kommenteket.)
️Hiába…

ITT A BIZONYÍTÉK, MIÉRT PÓZOL JAKAB PARIZERREL!
Mert a "lájkbajnokságban" az a kifizetődő. Amikor pedig a globalista hálózat által erőltetett, balos politikai témákat - például Európai Ügyészség -…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média