Itt nem jöttök át!

Ne ragozzuk túl, mondjunk egyszerűen nemet az LMBTQ (tovább is van?) propagandára az óvodában, iskolában!
Ne kezdjünk magyarázkodásba, semmi szükség rá. Egyszerűen azért nem, mert a szuverén (vagyis mi) így döntöttünk. Mert számunkra – ellentétében a baloldallal és a vele száz éve szövetséges polgári radikálisokkal – ’89-90 élménye nem az volt, hogy mit döntünk (tartalom), hanem az, hogy demokratikus keretek (mechanizmusok) közt hogyan: SZABADON.

Szabadon döntünk arról, hogy miként élünk, hogyan rendezzük be a hazánkat, mit tartunk jó életnek, mit tartunk fontosnak és mit nem; és igen arról is, hogy ki és mit taníthat gyerekeknek.

Ezzel ellentétben, a velünk szemben álló baloldal és a vele száz éve szövetséges polgári radikálisok számára – mivel létrejöttük óta egy adott, általuk haladónak képzelt mintát követtek – egy döntés akkor jó – vagyis demokratikus – ha annak tartalma megfelel az identitásgazda (előbb Párizs, aztán Moszkva, aztán Brüsszel-Berlin-Párizs alkotta magát morális nagyhatalomnak képzelő tengely) elvárásainak, az általa közjót mérő nemzetközi standartoknak.

A tét a szuverenitás, amely két „élményen”, politikai felfogáson keresztül feszül egymásnak a magyar belpolitikában; minden vitában, de most jelesül a gyermekek védelméről meghozott jogszabállyal kapcsolatosan.

Szabadon (demokratikusan) mi magunk hozzuk meg a számunkra elfogadható döntést vagy külső elvárások alapján.
Hozzuk meg mi magunk, úgy ahogy jónak látjuk, ne ahogy mások jónak képzelik (helyettünk)!