Érted szólnak a harangok Európa

Az EU bürokrácia, háta mögött az egyszerre felbujtó és a morált számonkérő relatíve szűk, de annál hangosabb, NGO-kkal megerősített kulturális és föderális intézményi elittel, a vele szorosan kooperáló balra húzó média hathatós támogatásával az „európai értékek” -re hivatkozva kérdezi fel a V4-ket, legyen szó energiafüggetlenségtől a gyermekvédelemig.

De, vannak-e közös „európai értékek”, és ha vannak mik ezek?

Hitem szerint vannak, és ráadásul megőrzésre méltóak is. De, a helyzet tragikuma éppen az, hogy a meglévő közös alapot, amelyre Európa eszménye épülhetne, éppen ezek az erők tartják tudatos és folyamatos támadás alatt. A keresztény hit és a vele korántsem azonos, de mégis szoros átfedésben lévő, belőle táplálkozó keresztény alapú kultúra, a hitet nem, vagy csak „vasárnapi keresztényként” gyakorló őslakók számára is világítótoronyként szolgálhat, viselkedési mintát adhat, morális, erkölcsi útravalóval láthatja el őket – vagyis egy élő közös európai érték maradhatna, ha hagyják.

Jól írta Kemes Tamás, a Mandinerben Az egyház ne politizáljon címmel megjelent cikkében, hogy „A húsvéti körmenet vagy a chartres-i katedrális pompás arcát tisztes távolból megcsodáló járókelő talán nem rendszeres hitet lélegzik, ugyanakkor kulturálisan elsajátított kereszténysége levegője azért mégiscsak a keresztény minta, az eredeti személyesen-eleven megtapasztalható formáiból árad”.

Ez a kulturális mélytalapzat folyamatos támadás alatt áll. A kulturális – vagyis a létező – baloldal Európa, az idő próbáját kiálló eszményeit, értékeit egy életmóddal, egy „cool életmóddal” (Békés Márton) kívánja pótolni, amelynek olyan üres, semmilyen jelentéssel fel nem töltött hívószavai vannak, mint a „fenntarthatóság, az egyenlőség, a jogállamiság, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség” (részlet a Szabad Városok, Karácsony Gergely által is aláírt nyilatkozatából).

Ahogy a kulturális talapzat, úgy a szabadon társuló tagállamok szuverenitását is célba vették, hogy ne csak kulturális, de közjogi értelemben is alávessék őket egy „felettes én” (Szántó Miklós) standartjának, legyen szó akár atomerőműről, akár a gyerekek jogairól.

Ha így haladunk tovább, akkor nem marad más, mint egy alapkultúrájától megfosztott, a sokszínűség örvén kiüresített földterület, amelyet csak a térképen rányomtatott „Európa” felirat különböztet meg, csak is kizárólag földrajzi értelemben, a föld más tájaitól.

Ne hagyjuk sem Európát, sem a hazánkat!