Barbárok ideje (?)

„Szerintem mondjuk meg a nézőknek, hogy ezek az emberek jönni fognak, nagyon jönni fognak. Mi csak azt tudjuk velük csinálni, hogy szépen bánunk velük” Gyurcsány Ferenc, Röszke 2015.

Franciaország, mint az európai kultúra (egykori?) világítótornyának sorsa, egyben előrevetíti a nyugat sorsát is? Valóban széteső félben van ez az egyedi és egyben csodálatos kultúrával rendelkező ország, ahogy ezt francia katonák egy csoportja állítja, akik nyílt levélben fordultak Emmanuel Macron francia elnökhöz, azonnali cselekvésre szólítva fel kormányát az iszlamizmus kapcsán.

Pedig az ország kulturális és ezt követő politikai, hatalmi szétesésének veszélye nem újkeletű jelenség. Az elmúlt bő ötven évben sokan, sokféleképpen figyelmeztettek a közelgő veszélyre, és most elsősorban nem politikusokra gondolok, hanem például írókra, akik a művészet jogán szabadabban és merészebben fogalmazhattak meg társadalmi problémákat, mint a rövidlejáratú, a baloldali kulturális elit hálójában vergődő politikai elit.

Raspin A szentek tábora című könyvében már 1973-ban tökéletesen leírta a nyugati kulturális és hatalmi elit média politizálását, az államtól elhidegülő őshonos átlagpolgár tökéletes közönyét a közjó és az állam iránt, a bevándorlókat felhasználó baloldali pártokat, a bevándorlókból kikerülő elit gyűlőletét az „új haza” iránt, amely végül Franciaország értékeinek megvetéséhez, majd lerombolásához vezetett.

Senki sem hallgatott rá, nyílt vita helyett a baloldal által dominált kulturális elit egyszerűen kiközösítette és ellehetetlenítette a szerzőt. Pedig akkor még lett volna lehetősége a francia nemzetnek, hogy változtasson a sorsán.
Michel Houellebecq Behódolása már csak egy eltompult, a pusztulásra váró és vágyó országot mutat be, amely szinte megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy elfoglalják. Obertone, francia titkosszolgálati jelentéseken alapuló Gerillája apokaliptikus módon, a puszta erőszak kitörésével és gyakorlásával teszi ugyanezt. Látva a híradók tudósításait és olvasva a katonák levelét attól félek, hogy végül neki lesz igaza: Franciaoroszág, kultúrák mentén különféle enklávékra hullik szét.

Hogy mi vezetett idáig?

A korlátlan és kontrolálatlan bevándorlás.

A baloldal és a muszlim kulturális szervezetek perverz politikai szövetsége. Miután a baloldal elveszítette a munkásságot, mint a forradalom alanyát, új szavazók után kellett néznie – hisz a végén mindig az a kérdés, hogy ki szavaz rám. Így a bevándorláspártiak, egyben szavazóimportot is végrehajtottak.

A szinte már egy szekuláris vallássá váló emberi jogok imádata, benne a teljes szellemi, lelki és fizikai restséget feltételező toleranciával, amely azt várja el tőlünk, hogy olyan dolgot fogadjunk el társadalmi szinten élő gyakorlatként, amellyel alapvetően nem értünk egyet.

A tolerancia kultuszból fakadt aztán a nemzeti kultúra „lerontása”, más párhuzamos kultúrák javára. Ebből pedig az következett, hogy a bevándorlóknak már nem volt mihez asszimilálódniuk, szinte már legálisan állami segítséggel építették ki a párhuzamos társadalmaikat, amelyek aztán szétfeszítik a hagyományos állami kereteket.

És persze kellett egy baldali kulturális közeg (’68-asok), amely kitermelte a maga politikai elitjét.

Bár mi nem voltunk gyarmattartó ország, de azért nekünk is van egy baloldali kulturális és ebből fakadó politikai elitünk, amely pont azért veszélyes, mert már a XIX. század végétől nem tett/tesz mást, mint imitálja hol a keleti, hol a nyugati baloldali kultúrát és az abból fakadó politikát. Hatalomra jutásuk esetén tényleg nem tennének mást, mint amit a DK elnöke 2015-ben nyilatkozott: fogadjuk őket.

Biztos, hogy Franciaország sorsára akarjuk juttatni a hazánkat?!!