A türelem kora lejárt, avagy miért nem tud a „Most és Mindent” generáció sorban állni

valahol a korlátlan mobilnet és az azonnali házhoz szállítás között elveszett egy ősi, finom emberi képesség: a kivárás. Üdvözöljük a „Most és Mindent” generáció korában, ahol a huszonévesek komoly arccal, alkotmányos jogsértésként élik meg, ha az élet nem tálalja fel nekik a főfogást rögtön az előétel előtt.A recept egyszerű: ha valami nincs itt öt percen belül, akkor a rendszer a hibás.

Legújabb kedvenc ötletük a lakáspiac „optimalizálása”.
Miért is kellene éveket spórolni, karriert építeni vagy – urambocsá – kivárni, amíg az ember sorra kerül? Sokkal praktikusabbnak tűnik törvénnyel kötelezni az idősebbeket, hogy költözzenek kisebb lakásba. Mert hát minek nekik a tér? Az emlékek, a megszerzett tulajdon és a jogállam alapjai amúgy is csak felesleges porfogók a Z-generációs nappali minimalista dizájnjában.

Ez a generáció abban a hitben nőtt fel, hogy a világ egy nagy, ujjmozdulattal frissíthető hírfolyam. Ha a valóság – mint a gazdaság vagy az ingatlanpiac – nem reagál olyan gyorsan, mint egy lájk, azonnal jön a felháborodás. A „szerzett jog” fogalma náluk addig terjed, amíg az az ő kényelmüket szolgálja. Ha a nagyszülők egy élet munkájával kifizetett háza áll a vágyott belvárosi dizájnlakás útjában, akkor a tulajdonjog hirtelen rugalmas fogalommá válik.
A sorban állás persze unalmas és fárasztó dolog. Sokkal izgalmasabb egyenlőségről és generációs igazságosságról beszélni, miközben valójában csak arról van szó: „Akarom, most, és adjátok ide.”

A történelem azonban makacs dolog, és a gazdasági törvények sem olvasnak közösségi médiát. A sor létezik, és bármennyire is fáj, a végére kell állni.